Bölcsőde nyílt Vonyarcvashegyen

Az új intézmény működése szimbiózisban zajlik a szomszédos óvodáéval.

Átadták Vonyarcvashegy új, 16 férőhelyes mini bölcsődéjét. A gyerekek már tavaly májusban birtokba vehették a létesítményt. A beruházás összesen csaknem 180 millió forintos kormányzati és uniós pályázati támogatásból, valamint önerőből valósult meg. A bölcsőde szoros egységet alkot a Nyitnikék Óvodával – írja a tvkeszthely.hu.

15 gyerek jár jelenleg a vonyarcvashegyi intézménybe. A jól felszerelt, modern épületben számtalan játék várja a kicsiket. A bölcsőde az óvoda szomszédságában kapott helyet, funkciójában azonban teljesen elkülönül attól. Ugyanakkor úgy alakították ki, hogy az étkeztetést az óvodai konyha oldja meg. Vonyarcvashegyen kiemelten fontos a felnövekvő generáció, a bölcsőde, óvoda és iskola segítségével így babakortól tinédzserkorig biztosított a gyerekek nevelése, oktatása. 

„Nagyon régóta vágy volt, hogy az óvodánk mellett legyen egy bölcsődénk is, hogy így épüljön fel, hogy bölcsőde, óvoda, általános iskola, civil szervezetek és a nagyközségnek a lakói. Biztos alapokon lehessünk a jelenben és a jövőben. ezeknek az igényeknek a meghallgatásával sikerült kormányzati támogatást nyernünk, és 2020-ban megkaptuk hozzá a  támogatást, anyagi támogatást. Utána kétszer, mind az energiaválság végett, mind egy elhúzódó COVID végett kellett két külön támogatást kérnünk, mindkettőt a kormányzatunk megadta.” – tájékoztatott Pali Róbert, Vonyarcvashegy polgármestere.

Az átadón Pali Róbert arról beszélt, 2019 óta minden projektjüket, így a bölcsődét is határidőre befejezték. Az épület környezetét is megújították. Járdát építettek a bölcsőde és az óvoda előtt, biztonságos gyalogátkelőt alakítottak ki, és a parkolásra is figyeltek. 17 férőhelyes parkolót hoztak létre, erre a polgárőrség nyert kormányzati támogatást. Nagy Bálint, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a kormánynak kiemelten fontosak azok a beruházások, amelyek a családok hétköznapjait teszik könnyebbé és a gyerekek jóllétét biztosítják.

„Mi, akik azért dolgozunk, hogy egy adott település vagy egy adott rétség fejlődjön, annak jövőképe legyen, mindig a legjobb erőt – azt gondolom – az adja az embernek, amikor bölcsődét vagy óvodát tudunk fejleszteni. Ezek mindig azt bizonyítják, hogy szükség van rá, hiszen nő a gyermekszám. Ebben az esetben is – azt gondolom – hogy egy közel 180 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően a vonyarcvashegyi, illetve a Vonyarcvashegy környékén térségében a kisgyermekes családoknak egy nagyon nagy lehetőség és egy nagyon nagy előrelépés ez a mostani fejlesztés.” – tette hozzá Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár.

A megnyitón a bölcsődés gyerekek kis műsorral örvendeztették meg a résztvevőket. Felléptek az óvodások is, akik népi dallamokkal, mondókákkal készültek az eseményre.


Forrás: tvkeszthely.hu

Kapcsolódó

Elkészült Váli Péter különlegessége: a hat évig seprőn érlelt hagyományos budai zöld pezsgő

Az idén 25 éves fennállását ünneplő, Magyarország Legszebb Kisbirtokának választott badacsonyörsi Váli Birt
Elolvasom

Telefont és egy tálca sört lopott egy ajkai férfi

Az ajkai rendőrök elfogták a 27 éves helyi betörőt - írja a police.hu. - - Bejelentés érkezett a rendő
Elolvasom

Őszi hajózási szezon vette kezdetét a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajój
Elolvasom