Bringázásra fel – készülj előre a kerékpáros szezonra!

Bringázásra fel – készülj előre a kerékpáros szezonra!

A téli hónapok után igazi felüdülés, amikor végre megérkezik a tavasz, majd a nyár, és ezzel együtt a bringaszezon. Valljuk be, télen csak a legelhivatottabbak bicajoznak – senkinek nincs kedve a mindennapi munkába járás közben megfagyni a menetszéltől. A jó időben viszont kifejezetten kellemes tekerni, így ilyenkor előkerülnek a biciklik. De nem szabad megfeledkezni arról, hogy hónapokat álltak a pincében/garázsban/tárolóban, ezért nem árt, ha az éles bevetés előtt egy kicsit felkészítjük a bringát.

Nem mindig emlékszünk, hogy baja volt

Előfordul, hogy a szezon végén a kerékpár már kissé megviselt, de nem foglalkozunk vele, mert úgyis mindjárt el kell rakni, majd tavasszal. Csakhogy a többhónapos kihagyás után sokszor már nem igazán emlékszünk, hogy volt egyáltalán valami baja a biciklinek, és ha igen, akkor mi volt az. Ezt pedig persze az első útnál fogod észrevenni. Ha szerencséd van, semmi komoly, ha nincs, akkor az eltelt idő ronthatott a helyzeten, és menet közben lehet problémád – például eldurranhat egy cserére szoruló gumi.

De az se nagy öröm, ha akkor szedjük elő a biciklit a tárolóból, mikor indulnánk, és ilyenkor szembesülünk vele, hogy lapos a kerék, kopott a fék stb. Érdemes tehát az éles bevetés előtt ellenőrizni az állapotát. Vagy ha magunkban nem bízunk, egy hozzáértővel megnézetni. Ugyanez igaz a használtan vásárolt biciklik esetében: mielőtt bárhova indulsz vele, nem árt alaposan átvizsgálni. Ha épp biciklit keresnél, használt és új kerékpárokat találhatsz akár online is.

Mire kell figyelni, mikor újra előszedjük a kerékpárt?

  • Kerekek. Nem laposak-e, nem túlságosan kopottak-e, könnyen forognak-e, nincs-e bennük „nyolcas”, elég stabilak-e. Nagyon gyakori, hogy a téli szünet közben a kerekek kissé leeresztenek, ezért a nyomást érdemes bennük ellenőrizni. Nem igazán van univerzális válasz arra, hogy milyen az optimális nyomás, mert a kerékpár típusától függ. Általában véve a keskeny gumikban nagyobb a légnyomás, mint a szélesekben. Az országúti abroncsoknál általában 80-130 PSI nyomás megfelelő, a terepen használt biciklik esetében 25-40, a hibrid gumiknál pedig 40-80 PSI közötti.
  • Fékek. Fontos tesztelni a fékeket, persze egy biztonságos helyen. Először nem árt a fékpofákat ellenőrizni: szemmel látható, ha már megérettek a cserére, sőt, minimum jelzés is van rajtuk. Amennyiben túl kopottak, már ne akarj velük elindulni. Ha a fékek nem fognak rendesen, mindenképpen vidd a bringát szervizbe, mert az életed múlhat azon, hogy meg tudsz-e állni valahol időben!
  • Felszereltség. A kerékpáron ugyebár kell, hogy legyenek lámpák, ezeket mindenképp ellenőrizd, hogy működnek-e., és a fényvisszaverők állapota is fontos. Célszerű csengőt is tenni rá, hogy tudj jelezni az előtted haladóknak. Ezeken kívül még egy csomó, opcionális felszerelés van, mint a kulacstartó, bringatáska, csomagtartó, gyerekülés stb. Nagyon sok dolgot olcsón is beszerezhetsz használtan, például a Maxapró oldalon.
  • A lánc állapota. A lánc hajtja a bringát, tehát értelemszerűen nem mindegy, hogy milyen állapotban van. Ha száraz, akkor akadozik, nyikorog, ha túl laza, akkor hajlamos lehet leesni. Mielőtt elkezdenéd a bringaszezont, ellenőrizd a láncot, tisztítsd meg, és az sem árt, ha újra megolajozod. Ha korábban már leesett a lánc, vagy frissen beszerzett bicikli esetén, lazának érzed, érdemes lehet kiszedni belőle 1-2 szemet, ezt egy kerékpárszerelő pillanatok alatt megoldja.

Ne hagyd ki a tesztkört!

A fent felsoroltak az óvintézkedések, ennek ellenére persze még lehetnek hibák: a váltó kattogása, nem megfelelően vált stb. Ezek akkor derülnek ki, amikor használni kezdet a bicajt, de lehetőleg ne rögtön a forgalomban tedd!

Keress egy félreeső, forgalomtól mentes helyet, és ott próbálgasd. Menj gyorsan, lassan, váltogass, fékezz hirtelen, tehát próbáld ki a lehető legtöbb funkciót, hogy kiderüljön, ha valami nem stimmel. Akkor menj csak ki vele a forgalomba, ha minden oké. Amennyiben hibát tapasztalsz, irány a szerelő!

Mire lehet még szükséged?

Túrákhoz

Ha a mindennapi munkába járás mellett egy kicsit komolyabbra fűznéd a kerékpárral való kapcsolatodat, érdemes lehet beruházni néhány extra kiegészítőbe. Amennyiben túrázás van tervben, jól jöhet a gyárinál kényelmesebb markolat, mert hosszú órákon át szorongatod majd a kormányt. Ugyanilyen fontos a kényelmes ülés, valamint a sárvédők is kicsit nagyobb szerepet kapnak. Jól jöhet egy olyan kulacstartó, amibe a másfél literes palack is elfér, a gumifoltozó defekt esetén, és egy kormányra rögzíthető plusz táska sem árthat.

Felszerelés neked

Legyen alap a bukósisak! Bár főleg a mindennapi bringások hagyják ki, a sisak tényleg életet menthet – ilyen apróságon ne múljon a testi épséged! Ha sötétben is rendszeresen bringázol, a láthatósági mellényt se felejtsd el. Igaz, a kerékpáron vannak „macskaszemek” és lámpa, de minél jobban látszol, annál nagyobb biztonságban van. Amennyiben pedig sportként tekintesz a bicajra, a megfelelő kerékpáros ruházat sem árt!

Vágj neki felkészülten a szezonnak!

Kapcsolódó

Május elsején adják át a balatonfüredi Helytörténeti Gyűjteményt

A nagyszabású átadón egyben a majálist is ünneplik majd a fürediek. - - Ünnepélyes keretek között, máj
Elolvasom

Idén is keresik a Balaton fagyiját

Immár 11. alkalommal kerül megrendezésre a Balaton Fagyija verseny. - - „A Balaton nemcsak turisztikai
Elolvasom

300 csapattal indul a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon

A legtöbb tíz kilósnál nagyobb pontyot kifogó csapat busás nyereményeket zsebelhet be. - - Tizedik, ju
Elolvasom