Brutálisan elszállt a négyzetméterár a Balatonon az új csok bővítéstől

Brutálisan elszállt a négyzetméterár a Balatonon az új csok bővítéstől

2021-ben, egy új jogszabálynak hála, az ország településeinek 84 százalékában lesz igényelhető a falusi csok. Egy friss felmérés szerint a Balaton közelsége miatt Veszprém megyében a legdrágábbak a kínálati árak, ami mintegy 254 ezer forintos négyzetméterárat jelent.

Jelentősen bővül jövőre azoknak a településeknek a száma, amelyeken az állami lakástámogatási rendszer keretében elérhető falusi csok keretében vásárolhatnak, korszerűsíthetnek ingatlanokat az arra jogosultak. Eddig közel 2500 település szerepelt a listán, de egy most megjelent jogszabály további 192 településsel bővítette a listát – derül ki az ingatlan.com összefoglalójából. A lépés eredményeként 2021-től a magyarországi települések 84 százalékában lehet igényelni a falusi csokot.

Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője azt mondta, hogy a falusi csok tavalyi elindításával korábban az országos ingatlanpiacon marginális szerepet játszó kistelepülések is felkerültek a térképre és a falusi csokos községekben a korábbi helyzethez képest nőtt az lakóingatlan-adásvételek száma.

A szakember azt is elmondta, hogy a falusi csok bevezetése miatt jelentősen nőtt a lakásbővítésre felvett támogatások aránya. A hivatalos adatok szerint az idei első félévben a felújításra, lakásbővítésre fordított folyósítások száma az egy évvel korábbihoz képest 14-szeresére, összegük pedig 25-szörösére nőtt.

Mennyi a négyzetméterár?

A szakember hozzátette: “A legtöbb új falusi csokos település Győr-Moson-Sopron megyében található, ahol jövőre 36-tal több település kerülhet a vevők célkeresztjébe. A dobogó második helyén Vas megye található 26 új településsel, Veszprém megye pedig a bronzérmes 23 új falusi csokos településsel.”

Az ingatlan.com megyei bontásban összegyűjtötte a jövőre falusi csokos településekre jellemző – idén decemberben érvényes – kínálati négyzetméterárakat. A Békés megyei települések a legolcsóbbak, az átlagos négyzetméterár 57 ezer forintot tett ki.

A legdrágább pedig a Balaton közelsége miatt Veszprém megye, ahol az érintett falusi csokos településeket 254 ezer forintos négyzetméterár jellemezte.

Legalább 200 ezer forintért kínálták decemberben a Pest és Fejér megyei falusi csokos községekben található ingatlanok négyzetméterét. Hajdú-Bihar megyében pedig 106 ezer forint, az ország másik szélén, Győr-Moson-Sopron megyében 194 ezer forint volt a négyzetméterár az elemzés adatai szerint.


Kapcsolódó

Május elsején adják át a balatonfüredi Helytörténeti Gyűjteményt

A nagyszabású átadón egyben a majálist is ünneplik majd a fürediek. - - Ünnepélyes keretek között, máj
Elolvasom

MI-ben a vállalati jövő

A generatív mesterséges intelligenciát (GenAI) szervezetek és magánszemélyek már tömegesen és rendszeresen
Elolvasom

Mit nézessünk meg az autónkon a balatoni nyaralás előtt?

Sokan már alig várják a nyarat, hiszen már meg is tervezték a balatoni kirándulást, utazást, nyaralást. A
Elolvasom