Csiszta Fürdőről értekeztek a parlamentben

Itt lenne az ideje növelni a déli parton található, egész éves nyitvatartással operáló Csiszta Fürdő kapacitását – vetette fel az Országgyűlés hétfői ülésén egy képviselő.

Az MTI arról tudósított, hogy Móring József Attila (KDNP) az Országgyűlés hétfői ülésén a kérdések órájában arról beszélt, hogy a Somogy megyei Csiszta Fürdő hidrokarbonátos, kénes gyógyhatású melegvize számos egészségügyi probléma kezelésében segít. A fürdő kapacitásának növelése több szempontból is fontos lenne, ugyanis a szezon nyújtásában, a holtszezon megrövidítésében is szerephez juthat – emelte ki. Hozzátette, hogy a fürdő közel van a Balatonhoz, kerékpárral, vasúton, vagy autóval is megközelíthető.

Latorcai Csaba államtitkár hangsúlyozta, hogy a Balaton üdölőkörzet az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióban (OFTK) kiemelt fejlesztési térség.
A politikus felhívta a figyelmet, hogy a 2030-ig szóló turizmusstratégia is jelentős célként kezeli az egészségturizmust és ezen belül a gyógyfürdők fejlesztését. A kormány szándéka lehetőséget biztosítani a gyógyfürdőkhöz, fürdőkhöz, gyógyhelyekhez kapcsolódó szolgáltatások fejlesztéséhez – emelte ki.



Forrás: MTI

Kapcsolódó

Elsikkasztotta ügyfelei pénzét egy ajkai ügyvéd

Az Ajkai Járási Ügyészség többrendbeli sikkasztás, és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ügyvéddel s
Elolvasom

Speeddealer bukott le Balatonfüreden

A Veszprém vármegyei rendőrök összehangolt akcióban fogták el Pest megyei otthonában a 39 éves férfit - táj
Elolvasom

Kaposvári besurranó áll ismét bíróság elé

A Kaposvári Járási Ügyészség kifosztás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy n
Elolvasom