Bakancslistás helyek a Balaton körül – Récéskúti, Keresztelő Szent János bazilika romjai, Zalavár

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Récéskúti, Keresztelő Szent János bazilika romjai, Zalavár

Még mielőtt elérnénk a Kis-Balaton északi nyúlványát egy apró kis tábla jelzi a Zalavár felől Zalaszabar irányába tartó műúton a középkori bazilika maradványait. Végül, autentikus nádas környezetben egy körülbelül tíz perces gyalogút vezet a tisztásra, ahol feltárulnak előttünk a Récéskút-sziget egykori szentélyének romjai.

A templom István király uralkodása alatt, valamikor a XI. század első felében épülhetett, ám két korábbi, faszerkezetes templom is állt itt korábban és az épület alapjai alatt egy 9. századi leégett szláv telep nyomai is fellelhetőek. Egy 871-ben Salzburgban írt dokumentum, a Conversio Bagvariorum et Carantanorum alapján Mosaburgot (magyarul: Mocsárvárat) Pribina herceg építtette 847-ben. Az államalapítás után István a bencés rendnek ajándékozta a területet.

Fotó: awilime.com

A XIII. században két toronnyal bővíthették a homlokzatot, 1420 táján pedig, a közelgő török fenyegetéstől tartva, védelmi funkciókkal látták el, egyfajta erőddé alakítva a létesítményt. Pusztulását valószínűleg a török konfliktusok okozták. A végvári láncolathoz kapcsolt épületet 1702-ben robbantották fel császári parancsra.

Fotó: awilime.com

Romjai fölé később őrtornyot emeltek. Részletes régészeti feltárására 1946-ban és ’47-ben került sor. Archeológiai jelentősége, 12 x 20 méteres alaprajzával és építészeti kuriózumaival még a Balaton-felvidék kifejezetten gazdag műemlék-állományát figyelembe véve is kiemelkedő.



Fotó: magyarkaland.blogspot.com

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Bújó-lik, Ságvár

Ságvár külterületén, a Lándor-hegyen nyílik a löszben a Bújó-lik, amely tulajdonképpen inkább egy alagút. H
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent Imre herceg templom, Sáska

Tapolca vonzáskörzetében, a Déli-Bakony és a Balaton-felvidék különleges keresztmetszetében fekszik az alig
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Csönge-hegyi kilátó, Salföld

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Salföld és környéke az egész Balaton-felvidék egyik legpopulárisabb turi
Elolvasom