Olasz férfi lopkodott bicikliket a Balatonon

Olasz férfi lopkodott bicikliket a Balatonon

Az ügy vizsgálata befejeződött a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon.

2021. december 3-án egy balatonfüredi hotel igazgatója tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy a szálloda mélygarázsából ismeretlen tettes két kerékpárt lopott el több százezer forint értékben. Az adatgyűjtés eredményeként a rendőrök azonosították, majd 2021. december 11-én Nagykanizsán elfogták a feltételezett elkövetőt, egy 32 éves olasz állampolgárt. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a férfit az olasz hatóságok is keresik bűncselekmény elkövetése miatt. A tettest ezután a rendőrök előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták – írja a police.hu.

A nyomozás során kiderült, hogy a férfi tavaly októberben és novemberben számos Balaton-parti, valamint Miskolctól Pécsig több településről is tulajdonított el kerékpárokat, illetve könyvtári könyveket, melyeket továbbértékesített. Az olasz állampolgárt a nyomozók őrizetbe vették, és 2021. december 13-án indítványozták a letartóztatását.

A tettes ellen üzletszerűen elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás. A Balatonfüredi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.




(Képünk csak illusztráció)

Forrás: police.hu
Fotó: Wikimedia Commons

Kapcsolódó

Terjed az invazív kvagga kagyló a Balatonban

A Magyar Kutatási Hálózat Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének (HUN-REN BLKI) munkatársai növekedési és
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kráter Kőpark és bemutatóhely, Pula

A Balaton-felvidék rendkívül gazdag geológiai kincsestára, a Pannon-tenger üledékrétegei , illetve a térség
Elolvasom

Ezért zuhanhatott a Balatonba a rendőrségi helikopter

A két pilóta a csodával határos módon sértetlenül úszta meg a példátlan balesetet. - - Az elsődleges é
Elolvasom