Egy népszerű balatoni hotel igazgatója szerint 30-40 százalékos a telítettség jelenleg

Egy népszerű balatoni hotel igazgatója szerint 30-40 százalékos a telítettség jelenleg

Az árak 10-15%-kal növekedtek a korábbiakhoz képest és a SZÉP-kártya rendelet módosítására sem árt felkészülni a szektorban, amely augusztusban lép érvénybe.

Az infláció és a válság a jelek szerint a turizmusba is begyűrűzött. Forsthoffer Ágnes, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének Balatoni Régiójának vezetője és a Hotel Margaréta tulajdonosa és igazgatója szerint 70-80 százalékos töltöttség lesz idén átlagosan, azonban most, a főszezon elején még csak 30-40 százalékos telítettséggel működnek a hotelek. A szakember szerint a megnövekedett költségek miatt körülbelül 10-15 százalékkal lett drágább a nyaralás idén a Balatonnál – olvasható a penzcentrum.hu-n.

Forsthoffer Ágnes elmondása szerint a Balatonnál, egészen pontosan a füredi hotelek esetében az évi 70-80 százalékos töltöttség garantált. Azonban jelenleg, a főszezon elején hét közben jó, ha 50 százalékos telítettséggel tudják üzemeltetni a hoteljüket.

Az NTAK adatai alapján két hete 30, míg múlt héten 40 százalékos telítettséggel üzemeltek a szállodák a városban, ami részben annak is betudható, hogy az elmúlt egy évben a szállodák kénytelenek voltak 10-15 százalékot emelniük az áraikon, miután jócskán megnövekedtek a költségeik az infláció miatt. A város pedig a külföldiek körében is népszerű a turizmusonline.hu-n megjelent cikk szerint. Már év elején, január-február magasságában is rengeteg előfoglalás érkezett be, azonban így is bőven elmarad a rekord számoktól.

A szakértő arra is kitért, hogy az augusztustól életbelépő SZÉP-kártya rendelet módosítása miatt a vendéglátószektor kénytelen felkészülni arra is, hogy vissza fog esni a bevételük. Erre az lenne Forsthoffer Ágnes szerint a megoldás, ha a külföldi turistákat céloznák meg még inkább.


Forrás: penzcentrum.hu
Fotó: Getty Images

Kapcsolódó

Elfogták a keszthelyi gyújtogatót

Az elkövetőt vadászok tartóztatták, fel, a rendőröknek arra hivatkozott, hogy fázott. - - A keszthelyi
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Tóni bácsi kunyhója, Szentgál

Kevés annyira otthonos erdei pihenőhely van az országban, mint a Szentgál külterületén létesített Tóni bács
Elolvasom

Ismét működik az onkológia a keszthelyi kórházban

A szakrendelés május óta szünetelt. - - Ismét elérhető az onkológiai ellátás a Keszthelyi Kórházban –
Elolvasom