 
 
	
	
	 Fonyódon a hegynek felfelé áll egy kiüresedett, romos épület, ami másra már nem jó, csak arra, hogy számháborúzzon vagy urbexeljen ott az ember. A falakon graffitik, a folyosóról ajtó nélküli, üres szobák nyílnak, az alagsorban törmelék ropog a láb alatt. A tetejére felmenni még mindig megéri mondjuk: innen nyílik az egyik legszebb kilátás a Balatonra. Mármint, ha nem zavar minket, hogy sörösüvegeken lépkedünk át hozzá. Ugyanarról az épületről beszélünk, amiről száz éve még azt írták:
„Szörnyen kínzott a kíváncsiság, miért éppen itt nyaral a miniszterelnök, amikor Ostendébe is elmehetett volna, vagy a tátrai hegyóriások között szintén találhatna nyugalmat! Bethlen István gróf, az egykori legbüszkébb erdélyi mágnás vajon miért választotta ezt a szerény balatoni fürdőtelepet, ahol sohasem járt a boldogabb időkben?”
A  cikk egyébként végül arra jutott, hogy azért, mert Bethlen példát akart  mutatni, hiszen logikus és reálisan gondolkodó ember. De nem is ez a  nagy kérdés itt, hanem az, hogy mit keresett Bethlen ott, ahol már a  madár se jár, mert elvágná egy üvegszilánk a lábát? Mi történt Fonyód  luxusszállójával, ahová úgy szeretett a miniszterelnök járni, mint  manapság Orbán Viktor focimeccsekre? Hova tűnt a fénykor az egykori  balatoni Rózsadombról? – teszi fel a kérdést a Telex.
Konstruktív Bélatelep
1894-ben  építették meg az első nyaralókat a ma fonyódi, akkor még bélatelepinek  számító Várhegy északi oldalában. A házak 80 méterrel kerültek a Balaton  fölé, remek kilátást adva a tóra. Ezzel jött létre a századfordulón  Bélatelep, ami később a déli part egyik legelitebb fürdőnegyede lett. Ez  a rész aztán később sem nőtt tovább, mert az emberek rájöttek, hogy  jobban szeretik, ha nyaralójuk nem rálát a vízre, hanem már-már benne  van. Bélatelepen emiatt sokáig nem is nőttek ki a földből szállodák: egy  állt itt végig büszkén, a Sirály.
Bélatelep a kor önmarketinges királya, Zichy Béla után kapta a nevét, valószínűleg magától Zichy Bélától. Zichy épített a területen gyermekotthont, hozzá kötődött a fonyódi plébánia felhúzása, illetve a Sirály szálló megépítése. A 25 szobás új hotel a hegy tetején azzal oldotta meg a vasút és a szálló közötti három kilométeres távolságot, hogy főidényben a két végcél között lovas kocsi szállította a vendégeket. Ebből hamar ki is lehetett találni, hogy az elit volt a Sirály fő célközönsége.
1907-ben itt tartották az akkorra már szokássá vált Anna-bált, ami országos eseménynek számított. Budapestről és Kaposvárról jöttek főleg vendégek a szállóba, hogy aztán hintón ingázzanak a Balatonig, és vissza. A kor úgynevezett bélatelepi krémje is tiszteletét tette a Sirályban, nem maradt ki ebből a körből a 20-as évektől a miniszterelnök, Bethlen István sem.
„Nem  vitás, hogy Fonyód-Bélatelep nagyon kellemes hely és több nyugalmat ad a  vendégnek, mint a forgalmas világfürdők” – fejtette ki 1924-ben Az Ujság újságírója  egy riportjában. Mint írta, a levegő kiváló volt, a hegyről a kilátás  pedig még jobb: „ezernyi fával, árnyas erdőkkel kedveskedik [Bélatelep]  híveinek, s azt sem tudja, hogy por is van a világon”. Ugyanez az  újságíró kifejtette véleményét arról is, hogy Fonyód destruktívnak,  Bélatelep viszont konstruktívnak számított. Az egymástól pár perc sétára  lévő két terület közti állásfoglalás puszta antiszemitizmusból fakadt:  Bélatelepen nem nyaralhattak zsidók, avagy ahogy az újságíró fogalmaz,  „keleties orrúak”.


Vaságyon a miniszterelnök
„Hivatalosan  is vallják, hogy Bélatelep szigorúan exkluzív fürdőtelep és legfőbb  élethivatása a csend. Ehhez alkalmazkodnak a magánvillák is” –  fejtegette az újságíró, aki egyébként azért nyaralt a Sirályban, hogy  megnézze, hogyan telnek ott a miniszterelnök napjai. Abban a konzervatív  negyedben, ahol ráadásul hírlapot sem árultak akármilyet, hiszen itt  „Jaj volna annak, aki maga után küldetné liberális újságját!”.  Bélatelepre ekkor csak az igazi felső osztály járt, a „sok-sok ismert  uri família”.
A Bethlenről és feleségéről szerelmes cikket jegyző riportertől többek között azt is megtudhatta a kor olvasója, hogy Bethlen rendszeresen szedi gyógyszereit, szorgalmasan fürdik (jelentsen ez bármit) és még a felesége fürdőköpenyét is viszi. Na meg hogy „étkezés után a miniszterelnök éppen úgy fizet, mint bárki más”. Az érzelmes sorok között azonban azt is ki lehetett olvasni, hogy milyen volt a Sirály: Bethlennek például két szobája volt itt, az első emeleten, „egyszerű, egyablakos és deszkapadlós, kedves két külön szobája” feleségétől elválasztva. Akit pedig az összkomfort érdekel, annak hadd álljon itt korunk, vagyis inkább a 20-as évek korának egyik legszebb újságírói megfogalmazása:
„Vaságyon álmodja át a miniszterelnök a balatoni éjszakákat.”
A Sirály ugyanis, amilyen elit volt, olyan egyszerű is. Minden szoba, egyszerű, kicsi, fapadlós és vaságyas volt („akárcsak a diákszobákban”). Az előnye egyrészt a tetőn lévő kilátás volt, másrészt a hatalmas csend. Napi hatvanezer korona volt az ára, mai értéken ez kb. 5200 forintot jelent, de cserébe „Heje-huja sincsen Bélatelepen. Itt nem cigányoznak, hanem alusznak kivilágos kivirradtig.” Árakban a hozzá tartozó étterem étlapja segítheti az eligazodást: a 60 ezres szobához képest 32 ezer volt a sertéskaraj és a borjúszelet (ma kb. 2800 forint), 10 ezerbe került egy fagylalt (ma kb. 880 forint).
Ebben  az időben láthatóan Tihanynál jobban feküdt a déli part a politikai  hatalomnak. Bethlen rendszeres látogató volt a Sirályban, 1926 nyarán  több vezető kormánytisztviselő társaságában ment ide tárgyalásokat  tartani. Bélatelepen a közelben volt Rakovszky István belügyminiszter  villája is, de a közelben lakott több más grófcsalád. A Sirály viszont  annyira kiemelkedő volt számukra, hogy a 20-as években még brit  diákcsapatokat is hoztak ide, akik egyszerű, de jó ebédet fogyasztottak el, majd „beleharsogták a fájdalmas magyar csendbe: Szégyenlem ezt a nevet kimondani: Trianon!”.
Szocreál sirály
A  Sirály fénykora a ’30-as években is jócskán tartott még, de csak a  vastagabb pénztárcájú vendégek engedhették meg maguknak, hogy itt  vegyenek ki szobát. A hotel ekkor nagyotmondóan a Balaton legszebb  helyeként hirdette magát. 1936-ban aztán újraépítették, a tetőteraszon  napozóágyak várták a látogatókat, estére pedig az 1920-as évek  szlogenjével szembemenve, igazi „heje-huja”, szórakozóhelyként működött a hely. 1938-ban úgy hirdette magát a szálló, mint ahol van garázs,  naponta zene, teniszpálya és saját strand is. Vagy úgy is mondhatnánk,  ahogy egy hirdetése teszi:
„Ősparkban úri otthon. Elsőrangú ellátás. Kényelmes folyóvizes szobák. Saját strand. Tenniszpálya. Garage.”
1941-ben sportversenyt is tartottak a szállodában. Aztán a jó kornak vége lett, a háború után kikopott az elit a Sirályból, a szálló helyette főiskolás üdülő lett. Az ’50-es években viszont valamiért visszaadták neki a Sirály szálló nevet. 1957-ben az Országos Üdülővendéglátó Vállalat már fotópályázatán hirdette a szállót, mint saját üdülőhelyét, ahová utazást lehet nyerni.
A ’60-as évekből egy fotópályázat képe árulkodik arról,  hogy egy dolog biztos volt a Sirályban: egy sellőt és sirályokat  ábrázoló embléma a nagy épületből a kis épületrészbe vezető lépcsőnél. A ’60-as években a leegyszerűsített, igénytelen szocreál stílus láthatóan  a Sirályt is magával vitte. Erről az időszakról sokat nem tudni, csak a  fennmaradt képekből látható, hogy a 20-as és 30-as évekhez képest egy hasonló, de eléggé más felépítésű, szocreál építmény lett ekkorra belőle – írja a portál.
A teljes cikk itt olvasható.