Elültették a szívek fáját a Tagore sétányon

A szívgyógyászat és Balatonfüred évtizedes kapcsolatának állít emléket a fa, melyet a Magyar Kardiológusok Társasága ültetett a híres Tagore sétányon.

A faültetésen dr. Csanádi Zoltán, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke úgy fogalmazott: hosszú évtizedek óta Balatonfüreden rendezik meg az éves kongresszusukat, erősen kötődnek a mediterrán hangulatú városhoz, ezért elérkezettnek látták az időt, hogy egy fa ültetésével emléket állítsanak ennek a rendhagyó kapcsolatnak – írja a város honlapja.

Balatonfüred a szívkórház és a minden évben itt megrendezett kardiológus kongresszus révén a szívgyógyászok otthona – vélekedett Bóka István polgármester, aki szerint a kardiológus kongresszus mára már elválaszthatatlanul összenőtt a várossal.

A Magyar Kardiológusok Társasága, az elmúlt ötven évhez hasonlóan, idén is Balatonfüreden tartja meg, október 13-16. között, tudományos kongresszusát. A négy napon át tartó rendezvény fő témái többek között a koszorúér betegségek, a kardiovaszkuláris prevenció és rehabilitáció, a szívritmuszavarok diagnosztikája és kezelési módszerei, a szívbillentyű betegségek valamint a szívelégtelenség lesz.


Kapcsolódó

Veszprémben is emelkedtek a lakbérek

A KSH-ingatlan.com lakbérindex adatai szerint júniusban országosan 0,9 százalékkal, Budapesten pedig 1,1 sz
Elolvasom

17 éves ámokfutót fogtak el Székesfehérváron, két rendőr is megsérült

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki vé
Elolvasom

Zenével tölti meg a Balatont és környékét a MOL Nagyon Balaton programsorozata

Világsztárok, több száz koncert és kulturális program várja idén nyáron a Balatonhoz érkező hazai és külföl
Elolvasom