Felére csökkent a vendégéjszakák száma az EU-ban

Felére csökkent a vendégéjszakák száma az EU-ban

1,4 milliárdra feleződött az Európai Unió turisztikai szálláshelyein töltött vendégéjszakák száma a pandémia következtében, ami összességében 52 százalékos visszaesést jelent a tavalyi évhez képest – áll az Európai Unió statisztikai hivatalának jelentésében. Magyarországon 40 százalékra becsülik a csökkenést a korábbi időszakokhoz viszonyítva.

Az Eurostat összefoglalója szerint 2020-ban az idegenforgalom a koronavírus-járvány által leginkább érintett ágazatok közé tartozott, főként a járvány visszaszorítására bevezetett utazási korlátozások miatt.

Kiemelték, a vendégéjszakák száma az összes uniós tagállamban csökkent az előző évhez képest. Közöttük Ciprus, Görögország és Málta volt a leginkább érintett, esetükben a visszaesés meghaladta a 70 százalékot. A legkevésbé érintettek között Hollandia és Dánia szerepelt, ezek az országok kevesebb, mint 35 százalékos csökkenést jelentettek. Az uniós statisztikai hivatal grafikonja Magyarország esetében mintegy 58 százalékos visszaesést mutat a turisztikai szálláshelyeken töltött vendégéjszakák számát illetően a vizsgált időszakban.

Az előző évhez képest tavaly a külföldi látogatók által eltöltött éjszakák száma átlagosan 68 százalékkal, míg a belföldi turisták vendégéjszakáinak száma átlagosan 38 százalékkal esett vissza az uniós tagállamokban. Tavaly mindössze három olyan uniós ország volt, ahol a helyi lakosok több fizetős szálláshelyet vettek igénybe saját hazájukban, mint a külföldi látogatók. Szlovéniában a helyiek 33 százalékkal, Máltán és Cipruson 15 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek turisztikai szálláshelyen tavaly 2019-hez képest. Ezzel szemben Spanyolország, Görögország, Románia, Magyarország és Lengyelország jegyezte fel a legjelentősebb, több mint 40 százalékos visszaesést a helyi turizmus számait illetően.

A külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák számának legjelentősebb, több mint 80 százalékos csökkenését Ciprus és Románia, a legkevesebbet (44 százalék) Ausztria jelentette – emelte ki jelentésében az uniós statisztikai hivatal.



Forrás: MTI
Fotó: Pixabay

Kapcsolódó

Fejbe lőtt holttestet találtak a Balatonban

A rendőrség hétvégi tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet. - - Sajtóhírek szerint Balatonszepezd é
Elolvasom

Tilos rollerezni, biciklizni és kutyát sétáltatni a Zamárdi Nagystrandon

A szigorú szabályok betartását közterület‑felügyelők ellenőrzik majd. - - Zamárdiban június 13‑án
Elolvasom

Akár 2,5 millió forintos négyzetméteráron is pöröghetnek balatoni ingatlanok a legnépszerűbb helyeken

A legnagyobb fejlesztési központ továbbra is a déli part fővárosa, Siófok. - - A Balaton körüli új épí
Elolvasom