Filmet forgattak a Balaton invazív fajairól

Nagyot változott a világ az elmúlt néhány évtizedben. A Kárpát-medence vizeiben is egyre nagyobb számban jelennek meg olyan növény és állatfajok, melyekkel sokáig csak állatkertekben, vagy dísznövény kertészetekben találkozhattunk.

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai az elmúlt évtizedekben az inváziós fajok egyre nagyobb mértékű előretörését tapasztalják. Az újonnan megjelenő fajok versenytársai vagy ragadozói lehetnek az őshonos élőlényeknek, új betegségeket, vagy parazitákat terjeszthetnek, átalakíthatják a hosszú idő alatt kialakult, az adott terület adottságai által meghatározott élőlényközösségeket.

Drexler Szilárd rendező-operatőr Takács Péter halbiológus vezetésével és az Intézet kutatóinak részvételével egy éven át forgatta azt a filmet, mely bemutat néhány- a Balatonban és a tó vízgyűjtőjén előforduló inváziós fajt- és néhány olyat is, melyek megjelenése e terület élővilágára veszélyt jelenthet, vagy megítélése vitatott.

A földön, vízen, levegőben forgatott film példákon keresztül mutatja meg, hogy az ember természet-átalakító tevékenysége és a klímaváltozás pillanatok alatt változtatja meg a természetes életközösségeket, és segíti új élőlények elterjedését.

A Balatoni bebírók- inváziós fajok a tó vízrendszerében című film már elérhető a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet honlapján és a Youtube-on is:

Forrás: Limnológiai Kutatóintézet / Youtube


Kapcsolódó

Gasztrobusz viszi körbe az utasokat a Káli-medencében

A 46° Balaton új hop-on hop-off gasztrojárata egy nappal meghosszabbítja a nyaralást: egész napos élmény a
Elolvasom

Kaposvár új víztermelő kutakat létesít vízellátása biztonságának növeléséért

Két új víztermelő kút létesítését jelentette be Kaposvár polgármestere a helyi vízellátás biztonságának növ
Elolvasom

Óvjuk együtt a Balatont: a Magyar Vitorlás Szövetség felhívása a tó tiszta vizéért

A Magyar Vitorlás Szövetség a hazai vitorlás társadalom képviseletében elkötelezett a Balaton természeti ér
Elolvasom