Gyenesdiás az első klímabarát község

Gyenesdiás az első klímabarát község

Nemcsak fizikai beruházásokban, hanem a közösség szintjén is megvalósuló jövőépítő beruházásoknak, tevékenységeknek köszönhetően nyerte el a községek kategóriájában a klímabarát díjat Gyenesdiás, ahol pénteken adták át a Klímabarát Települések Szövetségének (KTSZ) elismerését.

Kovács Lajos, a KTSZ elnöke jelezte: először tavaly pályáztatták meg a klímabarát településeknek szóló díjat, amelynek eredményeként négy kategóriában hirdettek nyertest. A pandémiás helyzet miatt a díjkiosztó ellehetetlenült, ezért a nyertesek saját településükön veszik át a díjakat.

A szövetség elnöke úgy látja: a mintegy 3200 magyarországi település közül kevés a fenntartható jövő iránt elkötelezett, Gyenesdiás azonban nemcsak a beruházások terén, hanem a közösség szemléletformálásában elért eredményei miatt is érdemelte ki a kategória első díját. A zsűriben a Belügyminisztérium, a Budapesti Műszaki Egyetem, valamint a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa is képviseltette magát.

Gál Lajos polgármester (független) felidézte, hogy még az 1990-es évek végén az elsők között fogalmaztak meg települési környezetvédelmi programot, később pedig klímastratégiát is alkottak. A szemléletformálásban a civil szervezetek, az oktatási intézmények is szerepet kapnak, a “Természetesen Gyenesdiás” szlogen is azt jelenti, hogy a természet- és a klímavédelem kiemelt jelentőségű a Balaton-parti településen.

Kezdeményezéseik között említette, hogy az itt élők minden évben palántákhoz, szőlőoltványokhoz, madáreleséghez jutnak egy-egy időszakban az ökotudatosság jegyében. A településnek gyerekekből álló “tanácsadó testülete” is van, amely a jövő nemzedéke számára fontos kérdésekben nyilvánít véleményt.

Forrás: mti.hu
Fotó: gyenesdias.info.hu

Kapcsolódó

Új szabály lépett életbe a Balatonon, ezzel nem árt, ha tisztában van

A horgászokra augusztus végéig vonatkoznak a frissen érvénybe lépett szabályok. - - Július-augusztus h
Elolvasom

Új projekt indul a Kis-Balaton vadmacskáinak védelmében

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és az MBH Bank összefogásával egy új program valósul meg, mely
Elolvasom

Füred Art Week: a Balatonhoz költözik a művészeti világ krémje

Idén nyáron is Balatonfüredre költözik a művészeti világ krémje: július 18-20. között rendezik meg a Füred
Elolvasom