Hamarosan biciklivel is el lehet jutni Siófokról Pécsre

Siófok és Pécs, valamint Szigetvár és Kaposvár között terveztet kerékpárutakat az állami NIF Zrt. Az előbbi mintegy 90, míg az utóbbi 56 kilométer hosszú lesz.

A nyílt tenderfelhívásokat az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben, itt és itt.

Az egyes szakaszokra külön-külön lehet ajánlatot tenni.
Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben országos közút tervezéséhez kapcsolódó tervezési és engedélyeztetési feladatokból legalább az első résznél 140 millió, a második résznél 125 millió, a harmadik résznél 140 millió, a negyedik résznél pedig 110 millió forint nettó árbevétele származott.

A másik közbeszerzési eljárás a Szigetvár-Kaposvár közötti kerékpárút engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítését tartalmazza. Ez két részre bomlik. A két szakaszra itt is külön-külön lehet ajánlatot tenni.

Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben országos közút tervezéséhez kapcsolódó tervezési és engedélyeztetési feladatokból legalább az első résznél 80 millió, a második résznél 95 millió forint nettó árbevétele származott.

A tervezési idő minkét tender esetében 16 hónap, az ajánlattételi határidő pedig március 11. Az értékeléseknél 50-50 súlyszámmal szerepelnek az árak és a minőség is.

Forrás: napi.hu

Kapcsolódó

Különleges stand up est Tihanyban

Május 9-én a Tihanyi Apátság lábánál található Apátsági Rege Cukrászdában egy különleges hangulatú stand up
Elolvasom

Nagy sikerrel zajlik a Népi kézműves örökséghelyszínek országos hónapja

Május 17-ig tart a Népi kézműves örökséghelyszínek országos hónapja. A nagyszabású országos programsorozat
Elolvasom

Marcali díler őrizetben

A marcali férfit a BRFK rendőrei a fővárosban fogták el - írja a police.hu. - - A Marcali Rendőrkapitá
Elolvasom