Hogyan maradhat kiegyensúlyozott a táplálkozásunk nyaralás alatt is?

Hogyan maradhat kiegyensúlyozott a táplálkozásunk nyaralás alatt is?

Nem érdekes, hogy igyekszünk egész évben odafigyelni a táplálkozásunkra azért, hogy a nyaralás alatt jól mutassunk bikiniben – majd aztán, amikor már ott vagyunk, egyáltalán nem figyelünk oda arra, hogy mit eszünk? Ez nem tűnik túl logikusnak, de gondoljunk csak bele: a nyaralás során a legtöbben azt érzik, hogy végre lazíthatnak, elengedhetik magunkat és gondtalanul élvezhetik a pihenést. Sajnos azonban, ha szeretnénk megtartani a formánkat, amin az év többi részében dolgozunk, egy kicsit szigorúbbnak kell lennünk magunkkal.

Az alábbiakban hasznos, gyakorlati tippeket osztunk meg, amelyeket ha betartunk, az idei nyaraláson már okosabban és kiegyensúlyozottabban táplálkozhatunk.

Tartsuk a napi rutint

Ha otthonra már kialakítottuk a napi étkezési rutinunkat, akkor célszerű ahhoz tartani magunkat az utazás során is. Így elkerülhetjük, hogy a nap során random időpontokban éhesek legyünk, és megkívánjunk valamit, ami nem túl egészséges.

Főzzünk, ha lehet

Tudjuk, tudjuk: a nyaralás a pihenésről szól. Viszont ha elutazunk egy idegen országba, akkor nagyon izgalmas lehet a helyi alapanyagok, specialitások felfedezése is. Szuper közös élmény lehet, ha bevásárolunk a helyi termelői piacon, majd abból főzünk magunknak valamit. Így nemcsak megismerkedhetünk a helyi kultúra egy szeletével, de spórolhatunk is, ráadásul pontosan tudhatjuk, hogy milyen vitaminokat, ásványi anyagokat és aminosavakat viszünk be a szervezetünkbe. A kalóriákról már nem is beszélve!

Keressünk egészséges opciókat

A Balaton-parti sütödék vagy az olasz tengerparton sorakozó pizzázók nem éppen arról híresek, hogy telis-tele vannak szénhidrátban szegény, diétás fogásokkal. De ha egy kicsit közelebbről megnézzük a menüket, jól láthatjuk majd, hogy szinte mindenhol találunk egészséges megoldásokat. A Balatonnál maradva: a kis büfék kínálatában nem csak lángos és hamburger van, általában szokott lenni valamilyen grillezett húsétel, amit kiegészíthetünk egy salátával. Lehet, hogy nem annyira egyszerű a választás és egy kicsit kreatívabbnak kell lennünk, de ha akarjuk, igenis meg lehet oldani!

Készüljünk snackekkel

Jó ötlet már otthon felkészülni arra, hogy lesznek olyan pillanatok, amikor hirtelen nem tudunk egészséges opcióhoz nyúlni. Városnézés vagy strandolás közben például a legtöbb kezünk ügyébe kerülő lehetőség általában finomított cukrokkal és telítetlen szénhidrátokkal van tele. Éppen ezért jó ötlet, ha bepakolunk a bőröndünkbe néhány egészséges snacket. Ilyen lehet például a proteinszelet, az alacsony zsírtartalmú zöldségchips, vagy valamilyen ízesített rizsropogós. Ezekkel nemcsak az éhséget enyhíthetjük, de számos hasznos tápanyagot, például fehérjéket és aminosavakat is biztosíthatunk a szervezetünknek.

Hidratáljunk

Ma már köztudott tény, hogy az ember könnyen összetévesztheti az éhséget a szomjúsággal. Márpedig ha sokat vagyunk napon, miközben sétálunk, túrázunk vagy úszunk, igen sokat izzadhatunk, azaz gyakrabban jelentkezhet ez az érzés. Éppen emiatt fokozottan oda kell figyelnünk a vízfogyasztásra, hogy hidratáltak marajdunk és hogy elkerüljük a felesleges kalóriabevitelt. Naponta igyunk meg legalább 2,5-3 liter folyadékot, lehetőleg tiszta víz formájában!

Táplálkozzunk tudatosan

Ez az év minden szakában jó tanács, de nyaraláskor különösen érdemes megfogadni. Ahelyett, hogy csak bekapnánk valamit, miközben már rohanunk is tovább, üljünk le, és koncentráljunk az evésre! Ha másik országban járunk, akkor figyeljük meg az új ízeket és textúrákat, élvezzük ki a folyamatot! Ezáltal lassabban fogunk enni, aminek köszönhetően hamarabb elérjük majd a telítettség érzését, ráadásul egy szuper élménnyel is gazdagodhatunk, ahelyett, hogy csak belapátolnánk az ételt!

Napi egy jutalom

Sokak számára a nyaralás, utazás központi eleme az étkezés, a helyi specialitások kipróbálása – és természetesen senkit nem szeretnénk megfosztani az ilyen jellegű élményektől. Éppen ezért a tudatos étkezés mellett naponta egyszer beiktathatunk valamilyen jutalmat. Például: kipróbálhatjuk azt a fagyizót, amiről ódákat zengenek az interneten, de akkor az esti koktélozást már hagyjuk ki!

Ne stresszeljünk

Mindezek mellett pedig nem tudjuk eléggé hangsúlyozni: ne akörül forogjon minden gondolatunk, hogy mit eszünk és mit nem. Próbáljunk nem stresszelni azon, hogy mit nem ehetünk meg, és koncentráljunk inkább az élményekre, amelyeket az utazás adni tud nekünk. Ne tiltsunk meg magunknak szigorúan semmit, de mindig tartsuk szem előtt a lehető legegészségesebb opciókat, hogy ne menjen kárba a korábbi kemény munka!

Kapcsolódó

Cipők és csizmák az őszi szettekhez

Ahogy beköszönt az ősz, azonnal lecseréljük a ruhatárunkat. Ahhoz, hogy ne fázzunk, mégis divatosak és tren
Elolvasom

A sneaker cipők tisztítása lépésről lépésre: ezekre figyelj!

A sneakerek virágkorukat élik, ami nem csoda, hiszen trendiek, számtalan színben kaphatóak, egyediek és div
Elolvasom

Milyen főbb kerttípusok közül választhatunk kertünk tervezésekor?

Mindenkiben felmerülhet a kérdés, hogy vajon milyen típusú kertet válasszon, hogy otthona kényelmes és élhe
Elolvasom