Idén már a Balaton-felvidéken is lesznek romkoncertek

A tavaly indult sorozat egyedi és romantikus környezetbe helyezett irodalmi ihletésű koncertekkel mutatja be Veszprém és a Balaton-felvidék egyedülállóan gazdag középkori örökségét. Az első idei esemény igazi különlegesség lesz, hiszen a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program szervezői a ¡Nosnach és Sirokai Mátyás mellett az észak-balatoni fülemüléket is a színpadra várják május 13-án, Nagyvázsonyban a Szent Mihály pálos kolostorromnál.

A Veszprém-Balaton 2023 EKF program folytatja a tavaly útjára indított Romkoncert sorozatot; idén öt utánozhatatlan hangulatú eseményen vehetnek részt az irodalom és a zene rajongói. A természetközeli helyszínekre szervezett eseményekben közös, hogy mindet Balaton-felvidéki, vagy veszprémi romok tövébe szervezik, kis közönség előtt és az előadók minimális hang-és fénytechnika igénybevételével játszanak. Az irodalmi ihletésű koncerteken a személyesebb, intimebb kapcsolódás lehetőségeit szeretnék megteremteni az előadók, a közönség és a környezet között, éppen ezért lesznek az előadások kis létszámúak.

A ¡Nosnach Móser Ádám (harmonika, accordina) és Kertész Endre (cselló) francia-balkáni-klezmer-tangó formációja. Zenéjükben keverednek a francia, a zsidó, az argentin, a balkáni és a cirkuszi hangulatok, a kísérleti, kortárs komolyzenei és jazz elemekkel. Ádám és Endre nem létező, de mégis ismerős utakra ragadja el a hallgatóságot és mindeközben egymást is igyekeznek lépten-nyomon meglepni. A koncert ezúttal eltér a megszokottól, hiszen Sirokai Mátyással együtt lépnek fel. Sirokai igazi kulturális polihisztor, hiszen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ütőhangszer szakán diplomázott, de irodalmi blogokat is szerkeszt, valamint négy kötet szerzője, amelyek közül a Lomboldal 2020-ban jelent meg a Jelenkor kiadó gondozásában.

„Tisztán emlékszem amikor először rácsodálkoztam a fülemüle hajnali énekére. Később, amikor megtudtam, hogy közel 100 évvel ezelőtt volt egy angol csellóművész, Beatrice Harrison, aki együtt muzsikált ezekkel a madarakkal, elhatároztam, hogy ilyet én is szeretnék szervezni. Hiszem, hogy a természettel, az éjszakai erdő lényeivel ilyen meghitt találkozás életet formáló élménnyé válhat és az ilyenekre nagy szükségünk van manapság.” – mondta Heim-Tóth Miklós a májusi Romkoncert szervezője.
A Romkoncertek kapcsán cél a minimális környezetterhelés, de a programsorozat kiemelten fontos eleme a természet és a történelem értékeinek felfedezése és védelme is, ezért az előadások ZERO WASTE, vagyis hulladékmentes eseményként valósulnak meg.

Az esemény ingyenes, de a helyszín véges befogadóképessége miatt csak egyéni, online és ingyenes regisztrációval látogatható.


Regisztráció: https://veb2023.typeform.com/Romkoncert0513



Kapcsolódó

Újra BORTRIATLON Badacsonyban

A Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület szervezésében és a borvidék borászainak aktív közreműködésével, a pa
Elolvasom

Nívódíjas lett a siófoki Balaton Táncegyüttes

Két díjat is hazahozott a Szekszárdi Néptáncfesztiválról a Balaton Táncegyüttes, Siófok kiemelten támogatot
Elolvasom

Új polgármestert választottak Balatonudvariban

Sötét Györgyöt (független) választották a Veszprém megyei Balatonudvari polgármesterévé vasárnap. Az i
Elolvasom