Igazi fesztiválhangulat: érkezik a Halott Pénz, a Follow The Flow és a Carson Coma a Plázsra

Igazi fesztiválhangulat: érkezik a Halott Pénz, a Follow The Flow és a Carson Coma a Plázsra

A fesztiválok állandó nagyszínpados fellépői a Halott Pénz, a Follow The Flow és a Carson Coma veszik be július 22-23. között Siófok homokos tengerpartját, a Plázst. Nappal lazulás a vízben, este koncertek a parton a balatoni naplementével a háttérben.

Aki már korábban elkezdené a pihenést, az csütörtökön Rakonczai Imre zongora dallamaira érkezhet meg a hétvégébe, ami után szokásos módon DR BRS rendel majd a Music Teraszon. DR BRS másnap is tiszteletét teszi a Plázson: a várva várt Halott Pénz koncert előtt ő gondoskodik a kellő bemelegítésről. A Halott Pénz egyszerre felemelő és pörgős slágereivel minden évben a Plázs egyik legnagyobb buliját hozza, így érdemes már időben beszerezni a jegyeket. A koncert után az Arénában ezúttal Rico és Miss Modd lesznek Metzker Viktória vendégei, a Clubban pedig most is az Octopus technora lépegethetünk. 

Persze, aki teheti, annak érdemes már délután megérkeznie a Plázsra és élvezni a kánikulában a Balaton hűsítő habjait. Emellett pénteken a Tezenis is egész napos programmal készül. A ruhamárka idén vezette be Magyarországon a saját applikációjában elérhető Tezenis Talent programot, amelynek köszönhetően kuponokat, személyre szabott ajánlatokat, különleges árakat, játékokat és kihívásokat kaphatnak a regisztrálók. Aki pedig a Plázson regisztrál az applikációba, a Tezenis vendége lesz egy finom koktélra is, ráadásul Lady Szomjassal, Toppler Dorinával vagy Ómolnár Nellivel is lőhet egy szelfit a Tezenis Talent bázisán. 

Szombaton ismét két feledhetetlen koncertet élhetünk át a Plázson: a Follow The Flow érkezik a Carson Coma társaságában. A Follow The Flow már rutinos Plázsos fellépő, míg a Carson Coma idén először lép a Balaton nagyszínpadára. A zenekar az elmúlt évek egyik leggyorsabban népszerűvé vált csapata. Nem csoda, hiszen humorosak, bohók, ugyanakkor remekül rezdülnek a szövegeik napjaink hangulatára, problémáira is. 

A koncertek után a parton természetesen ezúttal is hajnalig megy majd a buli. A Classic Fest 2.0 négy helyszínen idézi meg az olyan legendás klubok hangulatát, mint amilyen a Bed Beach vagy a siófoki Flört volt. A Flört Classic fellépői Kühl, Newl, Szeifert lesznek, a Bed Beach életérzést Bárány Attila, Dj Free, Antonyo és Jován hozzák el, az I love the 2000’s party zenéiért Náksi, Dance4Ever, Erős vs Sigiboy, SpyTheGhost, Peat Jr. és UBC felelnek majd, a Wannabe Beach-et pedig Nope prezentálja majd ezen a vad éjszakán. 

Kapcsolódó

Még több koncerttel és megújult nagyszínpaddal vár idén a siófoki Plázs

Megérkeztek az első hírek a balatoni nyár epicentrumának számító, immár 9. évébe lépő siófoki Plázsról. I
Elolvasom

Ma indul a harmadik Holtszezon fesztivál Veszprémben

A nagyszabású rendezvény idén is nívós fellépőket és előadókat sorakoztat fel egy seregnyi helyszínen. - -
Elolvasom

Megérkeztek az idei Balaton Sound legfrissebb nevei

A 2024-es line-up underground fronton is igyekszik majd domborítani. - - Az egyik legaktuálisabb női D
Elolvasom