Ismét kirobbant a csikágó Csopakon a régi kikötő körül

Ismét kirobbant a csikágó Csopakon a régi kikötő körül

Kerítést vont az új tulajdonos a Balatoni Hajózási Zrt.-től korábban vásárolt csopaki kikötő köré. A szerződés és a jogszabályok értelmében a NER-hez köthető vállalkozó ezt azonban nem tehette volna meg – olvasható a Népszava hasábjain.

– Sajnos, kerítést nem bonthatunk! – jelentette ki Ambrus Tibor, Csopak polgármestere, miért hagyják, hogy a közpark besorolású, és a szerződések meg a jogszabályok szerint is a helyiek számára nyitott mólót lezárja a tulajdonos Sápi Major Kft., s az önkormányzat többszöri felszólítása ellenére se nyissa meg újra. A csopakiak számára az évtizedeken keresztül használt és élvezett kikötő az elmúlt másfél évben végeláthatatlan problémaforrássá vált. A 2019-ben ismét állami többségű tulajdonba került Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezetése tavaly tavasszal, a kisebbségi tulajdonos tóparti önkormányzatok tiltakozása ellenére fogadta el a cég reorganizációs tervét, mely többek között a Bahart több ingatlanának eladását is tartalmazta. A hajózási cég azóta túladott boglári, szemesi kempingjein, siófoki szállodáján, és a csopaki kikötőn is. Eredendően négy kikötőt szüntetett meg és akart áruba bocsátani a Bahart, ám Kenese, Akali továbbá Udvari ügyesen lobbizott, 25 évre megkapták ingyenes használatba az ingatlanokat. Csopak azonban nem tudott megállapodni a Bahart vezetésével, így az az önkormányzat úgy kalkulált, beszállnak a majdani árverésbe. Csakhogy arra nem számítottak, hogy a 2800 négyzetméteres, mindössze 2 százalékos beépítési engedéllyel rendelkező terület az 52 millió forintos kikiáltási ár közel 18-szorosáért, csaknem 890 millióért kel el, így hiába volt elővásárlási joga a falunak, ennyit nem tudott – és nem is akart – kifizetni. Főleg, mivel a helyiek elképzelni sem tudták, hogy egyik pillanatról a másikra elveszítik a kikötőt és környékét: a nyertes Sápi Major Kft. és a Bahart közötti szerződésben ugyanis világosan szerepel, a terület közpark, vagyis a köz részéről látogatható. Ennek ellenére – mint arról elsőként a Hírbalaton beszámolt – a cég építési területté nyilvánította a mólót, s elzárta a nagyközönség elől.

Csakhogy nincs nyoma semmiféle építkezésnek – mondta lapunknak Ambrus Tibor, Csopak polgármestere – bekérettük az építési naplót is, de nem kaptuk meg, folyamatosan küldtük-küldjük a felszólításokat, hogy szüntessék meg a törvénysértő állapotot, de nem történik semmi. Illetve minden levelünkre válaszolnak, vagyis megy a jogászkodás. Csak ettől még a teljes partszakasz megközelíthetetlen, pedig a mólónak a helyi szabályozás, de az adásvételi szerződés szerint is nyitva kellene lennie. Építkezésnek tehát nyoma sincs, a fákat viszont már kivágta a tulajdonos, akiről nem tudni, mik a tervei a területtel. A Sápi Major megpróbálta elérni az önkormányzatnál, hogy változtassák meg a beépíthetőség mértékét, ám a falu nem engedett, maradt a 2 százalék, mely igazából semmire sem elég. Felvetésünkre, nem tart-e attól, hogy megannyi NER-közeli beruházáshoz hasonlóan a tulajdonos úgy játssza ki a települési szabályozást, hogy eléri, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánítsa a kormány az építkezést, s így a helyi rendelkezések érvényüket veszítenék, Ambrus Tibor úgy reagált, remélhetőleg erre nem kerül sor. Csopak amúgy igazi nehézfegyverzetű NER-lovaggal küzd az igazáért: a Sápi Major Kft. tulajdonosa a nyergesújfalui Abronits Róbert, akinek egyik érdekeltsége, a Dömper Kft. azon három társaság egyike, melyekkel a Nemzeti Koncessziós Iroda tárgyal a hazai autópályák 35 éves koncesszióba adásáról. Megkerestük a céget, arra voltunk kíváncsiak, miért zárták le a mólót, ha erre a Bahart-tal kötött szerződés és a helyi rendelet ellenére sem lenne lehetőségük, s milyen építkezésre hivatkozva minősítették át a területet. – Az árverésen megvásárolt csopaki terület egyetlen helyrajzi számmal rendelkezik, ideértve a mólót is, és a közhiteles nyilvántartás szerint „kikötő szárazföldi terület”, magántulajdon – válaszolta lapunk megkeresésére Németh Miklós, a Sápi Major ügyvezetője. – A kikötő megközelíthetősége társaságunk szerződéses vállalása, azonban jelenleg üzemen kívül van, személyhajó forgalom nincs. A fejlesztési lehetőségek meghatározásához egyeztetések folynak az érintett hatóságokkal, jelenleg engedélyhez nem kötött építési tevékenység, állag- és vagyonmegóvás zajlik az ingatlanon, a járófelület a kerítés építése miatt megbontásra került.



Forrás: nepszava.hu
Fotó: Huszár Dávid / Népszava

Kapcsolódó

Különleges barokk mennyezet- és falképeket csodálhatnak meg a látogatók a veszprémi Érseki Palotában

Több megfejtésre váró rejtélyt is tartogattak a szakembereknek a közel 250 éves alkotások. - - Befejez
Elolvasom

Elfogták a keszthelyi gyújtogatót

Az elkövetőt vadászok tartóztatták, fel, a rendőröknek arra hivatkozott, hogy fázott. - - A keszthelyi
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Tóni bácsi kunyhója, Szentgál

Kevés annyira otthonos erdei pihenőhely van az országban, mint a Szentgál külterületén létesített Tóni bács
Elolvasom