Június 23-án ismét több ezren találkozhatnak a veszprémvölgyi terített asztaloknál

Idén is jön a Hosszúasztal Piknik: a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program a tavalyi év sikere után idén is megszervezi Magyarország legnagyobb közösségi piknikjét.

A Veszprémvölgy árnyas fái között ezúttal is egy másfél kilométeren hosszan kanyargó asztalsor várja mindazokat, akik szívesen töltenének el egy szép nyári délutánt klasszikus piknikhangulatban, sok ezer ember társaságában finom ételekkel és jó italokkal. A Hosszúasztal Piknik mindenkinek szól: legyen szó gyerekekről, idősekről, baráti társaságokról, párokról, vagy céges csapatokról (sőt a házi kedvencek is jöhetnek, hiszen ez egy állatbarát esemény).  Az eseménnyel a szervezők azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy összehozzák az embereket, miközben lehetőség nyílik arra is, hogy megismerkedhessenek a Bakony-Balaton régióra jellemző ízekkel.

Ahogyan 2023-ban, úgy idén is biztosítják az egyenként négy-hat fős, abrosszal felterített asztalokat, de ezen túl minden résztvevő maga dönti el, milyen finomságokkal és díszekkel pakolja tele azokat. Az igazán lelkes díszítők és kukták pedig akár meg is mérettethetik magukat, ugyanis idén is meghirdették a Terített Asztal Szépségversenyt és a Régiós Ízek Versenyét, amelyek győztesei különböző, értékes nyereményekkel gazdagodhatnak.

Az ínycsiklandó ételek és italok sokasága mellett ezúttal is zsonglőrök, bűvészek, mutatványosok és zenészek fokozzák majd a hangulatot, emellett pedig italárus pont is elérhető lesz a helyszínen.

A piknikre június 23-án, vasárnap délután 3 és este 6 óra között várnak minden kikapcsolódni vágyót. A számozott asztaloknál érkezési sorrendben lehet majd helyet foglalni és fontos, hogy a nagy érdeklődés miatt előzetesen, június 14-ig mindenképpen regisztrálni kell egy online kérdőív kitöltésével. Ha egész asztalokat szeretnénk foglalni, akkor érdemes minimum négy vagy több embert regisztrálni, de természetesen az egy- vagy kétszemélyes regisztrációkat is nagy örömmel várják az igazi közösségi piknik élmény jegyében. 


Kapcsolódó

Mácsai István festményeiből nyílt kiállítás Balatonfüreden

A megnyitón a festő színművész fia hívta életre apja emlékét egy sajátos tárlatvezetés erejéig. - - "T
Elolvasom

Kiadták az egymilliomodik magyar horgászengedélyt

Kiadták az egymilliomodik horgászengedélyt - közölte a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) a csakape
Elolvasom

Új módszerekkel vizsgálják a balatoni algavirágzást a BLKI kutatói

A jövőben a kutatók a mesterséges intelligenciát is bevethetik a jelenség előrejelzéséhez. - - Egy haj
Elolvasom