Kiderült, mennyit költöttünk idén nyaralásra

Kiderült, mennyit költöttünk idén nyaralásra

A legtöbben fejenként 100 és 300 ezer forint közötti kiadással számoltak az idei nyaralás kapcsán, de a pihenésre indulók 8 százalékánál 600 ezer forintnál is magasabb volt ez a tétel – derül ki a CIG Pannónia Biztosító online felméréséből. A kutatás arra is rámutatott, hogy a többség kiemelten fontosnak tartja a biztonságot a nyaralás alatt is, az utazók több mint kétharmada külön utasbiztosítást is köt.

A CIG Pannónia Biztosító online felmérése során a válaszadók közel 90 százaléka jelezte, hogy elment idén nyáron nyaralni, és mindössze 11,2 százalék nem utazott el kikapcsolódni. A kutatás szerint a legtöbben belföldre utaztak, a válaszadók 40,8 százaléka jelezte ezt, valamivel több mint negyedük külföldi nyaralásra indult, illetve 21,1 százalékuk itthon és a határon túl is elidőzött ezen a nyáron.

A legtöbben fejenként 100 és 300 ezer forint körüli költéssel számoltak, a megkérdezettek kicsit több mint 40 százaléka tett így. A válaszadók negyede fejenként 50 és 100 ezer forint közötti összegből hozta ki a nyaralást, 16,5 százalékuk pedig 300 és 600 ezer forint között költött erre a célra. Az online kérdőívet kitöltők 8 százaléka pedig fejenként 600 ezer forintnál is többet szánt arra, hogy valódi kikapcsolódást jelentsen a nyaralás.

A többség a nyaralás során is szembesült az inflációval, a válaszadók 52,8 százaléka szerint minden drágult, így jelentősen magasabb volt az erre fordított összeg idén, mint a múlt évben. 30 százalék tapasztalta úgy, hogy lényegében nem változtak a kiadásai, 6,7 százalék pedig olcsóbban tudta megoldani az idei pihenést, mint 2021-ben.

Pandémia és háború – a nyaralásra is hatással voltak

A felmérés eredményei alapján a többség utazási szokásaira a pandémia és az orosz-ukrán háború egyaránt hatással volt. A megkérdezettek 46,3 százaléka kevesebbet utazik és sokkal jobban meggondolja, hogy hová megy, míg 13 százalék ha nem muszáj, inkább nem utazik külföldre. Viszonylag sokan vannak azonban – az összes válaszadó 40,7 százaléka -, akik egyáltalán nem változtattak utazási szokásaikon, ugyanannyit és ugyanúgy utaznak, mint a pandémia, illetve a háború kitörése előtt.
A reptereken Európában és világszerte tapasztalható problémák egyelőre nem igazán tántorítják el a magyarokat a repüléstől. A CIG Pannónia kutatása során a megkérdezettek 35,1 százaléka jelezte, hogy idén nem repülővel indul nyaralni. Azok közül, akik repülőre ülnek, közel 17 százalék egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy mi a helyzet a reptereken. A válaszadók 28,5 százaléka úgy nyilatkozott, hiába aggódnak a hírek miatt, ha csak repülővel tudják megközelíteni az úti céljukat, akkor gépre szállnak. A megkérdezettek mintegy ötöde viszont az aggasztó hírek miatt lemond inkább a repülésről.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) tagjainak utasbiztosítási díjbevétele a múlt évben közel 8 milliárd forint volt, ami mintegy negyedével több a 2020-asnál. A pandémia előtti időszak eredményeitől azonban ez is jócskán elmarad, hiszen 2019-ben még 18 milliárd forintos volt az utasbiztosítási piac nagysága.



Fotó: portfolio.hu

Kapcsolódó

Olyan tiszta volt az idő, hogy Pécs is látszik egy Veszprémben készült fotón

Beinrohr László a kimagaslóan tiszta időjárási körülményeknek köszönhetően készíthette a megdöbbentő fényké
Elolvasom

Lopott rendszámmal, fúrógéppel akartak feltörni egy fonyódi bankautomatát, de kattant a bilincs

Őrizetbe vették a férfit, aki megpróbált feltörni egy bankautomatát Fonyódon - írja a police.hu. - - N
Elolvasom

„180 fokos társadalmi szemléletváltás kell” – továbbra is pusztulóban a balatoni nádas

Csak az elmúlt pár évben 6-7 hektárnyival ritkult meg a nádas a magyar tengeren. - - „A Balatonon 12
Elolvasom