Közel nyolcszáz diák látogatott el a Pannon Egyetem Nyílt Napjára

A Pannon Egyetem múlt szerdán rendezte meg hagyományosnak számító Nyílt Napját a B épület aulájában, ahová a középiskolai diákokat, tanárokat, illetve a szülőket is várták. Több mint hétszázötvenen vettek részt a programokon.

A látogatók a rendezvény keretein belül az egyetem széles képzési palettáját ismerhették meg, valamint kari -és szaktájékoztatókon, illetve laborlátogatásokon is részt vehettek. A Karrier Központ munkatársai a pályaorientációs tanácsadáson túl, ingyenes karrierorientációs tesztekkel is segítette a középiskolás tanulók felsőoktatási választását.

Barna Katalin, a Pannon Egyetem oktatási rektorhelyettese köszöntőjében örömét fejezte ki, amiért ilyen sok érdeklődő diák látogatott el a rendezvényre, illetve kiemelte, a HVG általános felsőoktatási rangsorában az intézmény a tizedik helyet érdemelte ki, míg oktatói kiválóság tekintetében az ország második legjobb egyetemeként megelőzte fővárosi vetélytársait.

A fiatalok, illetve kísérőik a szakok megismerésén túl a megváltozott felsőoktatási pontszámítási rendszert Gál Balázs oktatási igazgatója segítségével ismerhették meg.

Az egyetem a duális partnereivel együtt készült a rendezvényre, a témában Utasi Anett, a Duális Képzési Központ igazgatója tartott előadást, a B épület első emeletén pedig arra is volt lehetőség, hogy a fiatalok az egyetem 25 céges partnerével is találkozzanak.

A Nyílt Napra Rasovszky Kristóf olimpiai ezüstérmes, világbajnok, kétszeres Európa-bajnok és junior világbajnok magyar úszó is ellátogatott, aki jelenleg a Pannon Egyetem hallgatója. A helyszíni beszélgetés során megosztotta tapasztalatait arról, hogy a nemzetközi és világversenyeken mekkora figyelmet kap a fenntarthatóság. Kiderült róla az is, magánemberként odafigyel arra, hogy a mindennapokban minél tudatosabban, fenntarthatóbban éljen. Kristóf azt is elmondta, elsődleges célja jelenleg, hogy elvégezze a villamosmérnök szakot és lediplomázzon.
Az egyetem által kínált szakok standjaihoz a diákok kész tervekkel érkeztek, legtöbbjük már most pontosan tudta, milyen diplomát szeretne a jövőben. Az általános felvételi eljárásban jelentkező diákok 2023. február 15-ig adhatják be jelentkezésüket az általuk választott felsőoktatási intézménybe.

A Pannon Egyetem 2023. január 12. és 14. között központi helyen lesz megtalálható a 23. EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon Budapesten, ahol még több izgalmas programmal, látványos bemutatóval és informatív előadásokkal várják az érdeklődő diákokat.



Kapcsolódó

Megindult a lehalászás az őszi balatoni haltelepítésekhez

A folyamat és az azt követő haltelepítések még két és fél hónapig tartanak - számolt be a hirbalaton.hu. -
Elolvasom

Ámokfutót kapcsoltak se Siófokon

A férfi ignorálta a rendőrök fény és hangjelzéseit. - - A körzeti megbízottak szeptember 22-én 22 óra
Elolvasom

Nyílt napot tartanak a balatonfüredi Zoób Kati divatmúzeumban

A kiállított darabokat maga a divattervező mutatja majd be. - - Ingyenes tárlatvezetést tart Zoób Kat
Elolvasom