Közeleg a SUP-világbajnokság Balatonfüreden – Amatőrök is jelentkezhetnek

Közeleg a SUP-világbajnokság Balatonfüreden – Amatőrök is jelentkezhetnek

17 professzionális versenyző képviseli majd Magyarországot a balatonfüredi SUP-világbajnokságon, amely szeptember 9. és 12. között kerül majd megrendezésre. A rendezvény szervezői a profik mellett amatőrök jelentkezését is várják.

A SUP a Stand Up Paddling angol kifejezés rövidítése, a dinamikusan fejlődő új sportágban a versenyzők egy deszkán állva eveznek a vízen.

Schmidt Gábor, a rendező, és idén 80 éves Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke az esemény sajtótájékoztatóján felidézte a gyorsasági szakágban aratott tokiói olimpiai sikereket, ahogy fogalmazott: a három arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel szerinte sikerült megfelelni az elődök által felállított mércének.

“Hiszem, hogy hamarosan a SUP is bekerül az ötkarikás játékok programjába, ezért is szerettünk volna vb-t rendezni. Balatonfüreddel remek a kapcsolatunk, bízom benne, hogy jó házigazdák leszünk” – mondta Schmidt Gábor.

Hangsúlyozta: a vb üzenete az, hogy ez nem csak profiknak szól, hiszen a nyílt kategóriákba, felfújható deszkával bárki benevezhet, várják is az amatőrök, szabadidősportolók jelentkezését a balaton2021.hu oldalon.

A Hasulyó-testvérek, az egyformán vb-érmes Brúnó és Dániel, akiket a világ legjobb SUP-versenyzői között tartanak számon, jelenleg Portugáliában edzőtáboroznak, s egy videoüzeneten keresztül buzdítottak mindenkit a részvételre.

Ifj. Foltán László szakágvezető beszámolt arról, hogy miután lezajlottak a válogatók, kialakult a 17 fős magyar csapat, amelynek tagjaitól jó eredményeket remél. A profik számára három kategóriában, 18 kilométeren, az úgynevezett technikai számban, illetve 200 méteren lesznek versenyek.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere arról beszélt, hogy településük 50 éve város, s a vb-rendezés lehetősége szép ajándék a számukra.

“A kultúra, a művészet és a bor mellett a sport is egyre fontosabb tényező a városban. Az elmúlt években sok nemzetközi és hazai eseménynek adtunk otthont, s jól illik a sorba a SUP-vb, amelyre sok nézőt várunk” – fogalmazott.

A SUP-szakágban a balatonfüredi lesz a második világbajnokság, az elsőt két éve, Kínában rendezték.


Forrás: MTI
Fotó: Pexels

Kapcsolódó

Balatonfüredi futó nyert világbajnoki bronzérmet

Molnár Attila 44.72 másodperccel teljesített a mezőnye leggyorsabbjaként. - - Országos csúccsal világb
Elolvasom

Panzió gyulladt ki Veszprémben

A tűzoltók a tetőszerkezet megbontásával jutottak be az ingatlanba. - - Kigyulladt egy veszprémi ingat
Elolvasom

Megitta a szenteltvizet egy veszprémi pap, mert fennakadt a ferihegyi biztonsági ellenőrzésen

A káplán végül úgy döntött, hogy inkább elfogyasztja a folyadékot, ahelyett, hogy kiöntsék. - - Saját
Elolvasom