Látványos régészeti leletek kerültek elő a tihanyi bicikliút építése közben

Korokon átívelő, gazdag leletanyagra bukkantak Tihany és Örvényes között a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum kollégái. A két Balaton-parti települést összekötő kerékpárút építésének munkálatai során leltek a neolitikumtól a késő középkorig terjedő régészeti kuriózumokra – olvasható a Füredi Napló hasábjain.

Az érintett rész eddig csak részlegesen volt kutatva, az őrtoronynál 2002-ben leletmentést és feltárást Rainer Pál régész végzett. Részinformációkból annyi volt tudható, hogy a terület régóta adott otthont állandó lakóinak. Apáti falu első említése a XIII. századra datálódik, körülbelül hetvennégy házhellyel. A közelben lévő, műemlékileg helyreállított apáti templom a XII. században épült. Közvetlen környezetét eddig nem kutatták, de mivel a középkorban a templom köré temetkeztek, vélhetően egy sírkert található ott. Először 1534 körül, az állandósult török fenyegetettség miatt hagyták el lakói a falut, majd a XVII. században egy szegényebb (rác) réteg települt ide vissza, de a tihanyi várkapitánnyal történt adózási viták miatt ők sem maradtak itt sokáig. Az egykori falu határa feltételezhetően a mai halsütödénél húzódott.

A híd közelében lévő, 2002-ben feltárt, 1652-ben már a forrásokban említett őrtorony maradványai a mostani kutatás során is felszínre kerültek, de az ismételt visszatemetés miatt nem láthatóak. Mellette húzódik egy árok és földsánc, ami a török korban valószínűleg átkelő-és vámszedő hely volt. Mindezek azt támasztják alá, hogy Tihany egykor sziget volt, innen az apáti oldalról vízen keltek át az emberek az aszófői oldalra. A 71-es út északi oldalától nem messze a terepszint jóval lejjebb helyezkedik el, ez a rész már víz alatt volt, s vélhetően az újkor idején mocsarasodhatott el. Ez a terület Külső-tóként is ismert volt egykor.

A mostani kutatás során előkerült egy vélhetően a 15. századra keltezhető, vályogba rakott alapfalú épületmaradvány, aminek a funkciója egyelőre nem ismert. Az egyik legizgalmasabb lelet egy neolit kori (kb. 6000 éves) csontvázas sír volt, ami az utolsó ásatási napon került elő, ezért nagyon gyorsan kellett a régészeknek reagálniuk. Az itt látott, oldalra fektetett, zsugorított póz az újkőkori (neolit) temetkezések jellemzője. A test medencéje mellől előkerült egy kőből készült penge, ami még mindig éles, kerámiatöredékek és állatcsontok, valamint a lengyeli kultúrára jellemző, bütykös, nagyméretű terménytároló edények töredékei.

Felszínre kerültek a Szentgálon bányászott tűzkőből készült pattintott eszközök, amik a színük, formájuk alapján beazonosíthatóak. Találtak a régészek egy késő bronzkori urnasíros kultúra időszakára keltezhető földbeásott objektumot, benne nagyméretű kövekből kirakott tűzhellyel és urnatöredékekkel. Érdekes darabok még egy, a Római Birodalom ezen részére jellemző Pannon fibula (ruhakapcsoló tű) darabja az I-II. századból, valamint egy késő római hagymafejes fibula töredéke, illetve pénzérmék a III-IV. századból. Az egyik legszebb és legjobb állapotban meglelt ezüst dénár a középkorból, felirata szerint 1527-ből származik, Szapolyai János neve olvasható rajta. Egy másik, 1480-ra keltezhető, cseh területről esetleg a zsoldosokkal idekerült, II. László cseh király idejéből származó prágai ezüst groschen szintén kiemelkedőnek mondható lelet. A középkorból egy szép díszítésű gyűrűt is kezükbe vehettek a régészek, illetve egy bronz pártaöv merevítőt és egy még fel nem használt ólom puskagolyót. A fémleletek a lelkes önkéntes fémkeresők munkájának köszönhetőek, akik szabadidejükben közösségi régészeti program keretében segítik a régészek munkáját.

A tihanyi elágazó és a Lepke sor közötti szakaszon egy középkori, XV. század-végi folyadéktároló edény (vélhetően kancsó) töredéke került elő, ettől nem messze pedig őskori jelenség. A kutatók nagyjából ötven méterenként leltek ilyen őskori tűzrakó helyekre, paticcsal kerámiatöredékekkel, amiből itt egy folyamatosan lakott, nagyobb településre lehet következtetni a neolitikumtól a keltákig bezárólag.

A közeli, aszófői határban lévő Kövesd falu egy nagy kiterjedésű, római kori villára épült. A ma is látható templomrom és a vasútállomás közötti földterület mélyszántásakor rendszeresen felbukkannak vélhetően középkori sírokból származó leletanyagok, embercsontok. Ez a partszakasz a végvári rendszer részét képezte, kettős adózású terület volt, ahová törökök, német-cseh és egyéb zsoldosok, de esetenként a kifizetetlen végvári katonák is rendszeresen portyáztak és fosztogattak – tájékoztatott a Füredi Napló.