Római kori híd romjai hevernek a Balaton fenekén?

Az ’50-es években szárnyra kapott a szóbeszéd a Balaton partján, miszerint Örvényes környékén egy római kori épület veszett a vízbe valamikor. Akkoriban halmozódott fel az az ismeretanyag a kíváncsi könnyűbúvárok leleteiből, amelyeket a toretro.blog.hu tett közzé.

Noha a szóbeszéd – melyet mint mindig, most is a halászok terjesztettek – évszázadok óta szólt rejtélyes romokról, fura homokpadról a déli part előtt, felfedezésük mégis a vakszerencsének köszönhető. A kutatók 1961-ben az akkor csúcstechnológiának számító Molnár – Csanda – Zalavári-féle vízalatti fémkeresővel kísérleteztek, de elsősorban Siófok környékén vizsgálódtak. A rómaiak által alkotott Sió zsilip maradványait keresték. Mivel ott nem jártak sikerrel, így utánajártak egy Szántód közeli bejelentésnek. Akkoriban éppen medermélyítési munkák folytak a szorosban és a kotróhajó római kori leleteket fordított ki az iszapból. A fémkeresős vizsgálat pedig meglepő eredményt hozott: komoly fémtömeget találtak a szántódi partok közelében. Természetesen ez elegendő volt ahhoz, hogy egy komolyabb kutatócsoport induljon a térségbe 1961 augusztusában. A Balatoni Múzeum a Hidrológiai Társaság vízalatti kutatócsoportját kérte fel, akik összesen 20-an neki is láttak a részletesebb keresésnek.   

Mivel a víz alatt igen rosszak a látási viszonyok, így azokon a részeken, ahol a fémkereső jelzett, hosszú csáklyákkal tapogatták a medret. Ha a csáklya koppant, akkor azon a helyen egy búvár azonnal lemerült és megvizsgálta, hogy mit találtak. Végül ezzel a módszerrel egy, a partra merőleges, mólószerű építményt valamint fa cölöpöket találtak. Annak ellenére, hogy a vizsgálódás alapján maga a műtárgy 6 méter mélyen az iszapba süllyedt és így bővebb vizsgálata nem volt lehetséges, az egész valóban egy, Szántódról Tihanyba vezető hídnak tűnt. Hát mégis igaz lenne a legenda?

Mivel a további feltárásra – mint az említett örvényesi romok esetében – nem jutott sem pénz, sem felszerelés, így ettől a ponttól csak a tudósok szakvéleményére hagyatkozhatunk. Ők azonban már akkor egyértelműen úgy vélték, hogy a Balatont átívelő híd csupán legenda, bár a romok rendeltetése nem tér el sokban tőle. Ahhoz, hogy megértsük miért vetették el azonnal a híd létezésének lehetőségét, egy kicsit meg kell vizsgálnunk a Balaton földrajzát. Tihany és Szántód között a Balaton több, mint 10 méter mély és ezen a helyen a víz folyamatosan mozgásban van. A szél és egyéb hatások következtében ugyanis a két medence (a siófoki és a keszthelyi) vízszintje gyakran eltér egymásétól, mely itt, a szorosban egyenlítődik ki. Ezek a körülmények igen valószínűtlenné teszik, hogy a rómaiak képesek lettek volna itt (ráadásul két iszapos part között) egy 1,5 kilométeres hidat megépíteni. Emellett a vízi szállításra tökéletes hadi dereglyék álltak rendelkezésükre, mely újra csak feleslegessé tett volna egy költséges és nehezen kivitelezhető hidat. Akkor mégis mi lehetett a vízalatti romok és cölöpsorok rendeltetése?

A kutatók véleménye szerint két eshetőség jöhet szóba. Az egyik szerint éppen az iszapos part miatt építettek egy fix és jól használható kikötőt, melyet a későbbiekben bővítettek, alakítottak az igények szerint.

A hajóknak így nem kellett a sekély és iszapos fenéken túl közel kerülniük a parthoz. Az építmény formája és különösen mérete azonban valószínűbbé tette a másik elképzelést. Eszerint a móló mélyen benyúlt a szorosba, azzal a céllal, hogy lerövidítse az evezéssel áthidalandó távolságot a két part között. Így a szállítandó terményeket, építőanyagot és ki tudja mi minden mást, a móló végéig kocsikon szállíthatták, míg onnan már csupán néhány száz métert kellett vele evezni a tihanyi partig (mely akkor valószínűleg az örvényesi romokig nyújtózott). Ezt az elméletet kiválóan alátámasztja, hogy a romok ma is homokpadot alkotnak a szántódi part közelében, így a hajók csak a szoros közepén tudnak biztonsággal áthaladni, ott azonban a víz hirtelen kimélyül az ún. tihanyi kútban.

A kép csak illusztráció (forrás: toretro.blog.hu)