Siófok biztonsága sokat javult

A pozitív változások mellett a hajléktalan-probléma viszont még mindig nem oldódott meg – derült ki a város képviselő-testületének októberi ülésén.

Az egész városban 10, ezen belül a Petőfi sétányon több mint 20 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma tavalyhoz képest az idei nyári szezonban – derült ki Bene Zsolt ezredes, városi rendőrkapitány beszámolójából. Az is, hogy emelkedett a bűncselekménymentes napok száma, s ezen a nyáron kirívó bűncselekmény egyáltalán nem történt; két rablás volt a legsúlyosabb (az elkövetőket elfogták), garázdaságból akadt több az idei szezonban, jellemzően hétvégén, éjszaka, zömmel a sétányon és környékén – írja a siofok.hu.

„Siófok városa biztonságos” – állapította meg dr. Lengyel Róbert polgármester, megjegyezve, hogy a belvárosban „tanyázó” hajléktalanok továbbra is irritálják a lakosságot, ez a probléma tehát minden városőri és rendőri erőfeszítés ellenére megoldatlan. A polgármester szerint ez nem is várható el sem a városőrségtől, sem a rendőrségtől, „az önkormányzatnak nincsenek jogosítványai, a rendőrségre meg törvényileg rálőcsölték a feladatot, és a nyáron egyéb teendői mellett is nagy erőfeszítéseket tett ezen a téren is, csekély eszközökkel a kezében (amit egyébként a hajléktalanok is jól tudnak…), a valódi megoldást az államtól, a parlamenti törvényhozóktól lehetne várni.”

Siófok tíz hatóságilag kijelölt fürdőhelyén nem történt vízbefulladás – erről Horváth László ezredes, a balatoni vízirendészet vezetője tájékoztatott. Történt viszont a Bahart-kikötőben, ahol éjszaka két ittas fiatalember esett a 4,5 métert is meghaladó vízmélységű Balatonba és fulladtak mindketten a vízbe, illetve a Plázs előtt, jóval túl a bójasoron, ahol vízibicikliről ugrott le a kelet-magyarországi fiú, nyilván azt feltételezve, hogy leér a lába. Az ezredes azt mondta a testületi ülésen: a két ittas vízbeeső elsősorban nem a Balaton áldozata, a másik, az emberi felelőtlenségből és az úszni tudás hiányából fakadó eset pedig arra figyelmeztet, hogy akadnak még teendőink a felvilágosítás, illetve a fiatalok úszásoktatása terén… – hangzott el.

Jelentősen visszaesett a Nagystrand vendégszáma, a sóstóié viszont nőtt – számolt be a szezonról a Balaton-parti Kft.; a bevétel viszont mindkét strandon emelkedett a tavalyi nyárhoz képest.

A Debreceni Egyetemmel kezd tárgyalásba a város a Gábor Dénes Főiskola által „elhagyott” Balaton-parti ingatlan hasznosításáról – erről is döntöttek a képviselők. Az alföldi megyeszékhely egyeteme jelezte, képzéseket indítana Siófokon (azt csak később ismertetik, milyen jellegűeket) és azt is, hogy az ingatlanhasználatért az első években nem fizetne bérleti díjat. A testület azonban egyhangúlag úgy döntött: a tárgyalások megkezdhetők a konkrét feltételekről, ingyen azonban nem adja bérbe az épületeket. Arról is határoztak: szóba kerülhet a részletek kidolgozásakor az is, hogy az egyetem felújítja az ingatlant (amire egyébként a tulajdonos önkormányzatnak kellene költenie) és az erre fordított összeget „lelakja”. Dr. Boda Zsuzsanna jegyző az ülésen ismertette a pénzügyi bizottság kültagjának levelét, amiben a kültag arra figyelmeztet: térítésmentes, vagy piaci ár alatti bérbeadás szerinte a közvagyon hűtlen kezelése volna. A hivatal jogi álláspontja ezzel szemben az, hogy a törvény lehetővé teszi az ingyenes átadást is közfeladat ellátása esetén, amilyen például az oktatás. Lengyel Róbert polgármester megjegyezte: egyetértés van abban a képviselők között, hogy a város ne értékesítse az ingatlant, s hogy Siófok számára előnyös, ha felsőoktatási képzéseket is tud kínálni.

Forrás: siofok.hu

Kapcsolódó

Sok a kátyú Keszthelyen, megkezdődtek az ideiglenes javítások

A javításokat végző cég beszámolója szerint az idei tél jelentős károkat mért a város úthálózatára. - -
Elolvasom

Vonat gázolt a déli parton

Halálra gázolt egy embert a Déli pályaudvarról Nagykanizsára tartó Tópart IC szombaton Szabadisóstó állom
Elolvasom

Hollandiából csempészett droggal akartak kereskedni Somogyban

Az egyik vádlott az övtáskájában és egy tusfürdős dobozban hozta be az országba az illegális szubsztanciát.
Elolvasom