Szoptatóspárna-szemle – amiért minden kismamának szüksége van rá

Szoptatóspárna-szemle – amiért minden kismamának szüksége van rá

A szoptatás során használt párnák kényelmesebbé teszik az életed, de nemcsak a szoptatás, hanem a babavárás ideje alatt is. Ez az eszköz hónapokon keresztül lesz hű társad. Már a második trimeszterben is jó szolgálatot tehet, hiszen a tested gyors változáson megy keresztül, és kisbabád növekedése is egyre jelentősebb.

A párna segít abban, hogy ezt az időszakot kényelmes és egészséges testtartással vészelhesd át.

Segítő társ a szoptatásban

Aki még a szoptatás csodálatos időszaka előtt áll, annak azért, aki pedig már átélte ezt az élményt, annak azért van szüksége szoptatós párnára. Anyaként elég hamar szembesülünk azzal, hogy ha három vagy négy kezünk lenne, sokszor az is kevés lenne. Tartsuk meg a babát, lehetőleg olyan pozícióban, ami egészséges, ami súlyának gyarapodásával ez napról napra nehezebb feladat. Közben fel kéne vennünk egy olyan testhelyzetet, amiben akár fél órát is kibírunk – ráadásul nagyon gyerekfüggő, hogy az etetés kinél mennyi időt vesz igénybe.

Sokan nem gondolnak rá – pedig kifejezetten fontos lenne -, hogy a helyes testtartás nem csak irodai környezetben fontos, azt a szoptatás során is biztosítanunk kell saját magunk számára. A párna használatával ergonómiailag helyes testhelyzetet tudunk felvenni, ami hosszú távon a mamának és a babának is érdeke.

Miben más ez, mint egy sima párna?

Kialakításában sokban különbözik a hagyományos párnáktól. Általában U-alakú, anatómiailag ez a forma talán a legelőnyösebb. Tölteléke valamilyen könnyű anyagból (általában mikrogyöngyökkel töltik meg őket) készül, hogy könnyen idomuljon a testedhez és körülöleljen téged és babádat. Segít a helyes testtartás kialakításában, tehermentesíti a hát-, nyak- és karizmokat, valamint kényelmes fekvést biztosít a várandós anyukáknak. A szoptatás során a kisbabát is megfelelő testhelyzetben tartja. 

Válassz természetes alapanyagból készült terméket, de az sem baj, ha szép!

Mivel remélhetőleg sokáig lesz hű társad az etetés során, egyáltalán nem mindegy, hogyan néz ki a szoptatós párna. Általában egy nagyobb, duci kiflihez hasonlít, de formában, színben és anyagban is sokféle közül választhatsz. A Babaágynemű bolt webáruház szoptatós párnái között keresgélve megtalálhatod a klasszikus darabokat, az ölelőpárnákat, a kismamma párnákat és a szoptatós karpánákat is. Ez utóbbi praktikus darab, ha sokat utaztok, mérete miatt bárhová magaddal viheted a kényelmes szoptatás élményével együtt.

A párnák tervezésénél figyelembe veszik a kisbabák érzékeny bőrét, éppen ezért olyan antiallergén anyagokból készülnek, melyek kifejezetten bababarátok és puha tapintásúak. Úgy biztosítanak kényelmes fekvőfelületet kisbabád számára, hogy nem betonkeménységűek, mégis megfelelő alátámasztást biztosítanak a gyermek gerincének és fejének. Komplett szettek is elérhetőek, így garantált, hogy színben és anyagban passzolni fog új párnád a babakelengyéhez.

Kapcsolódó

Hogy néz ki egy jó szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás? 

Egy jó szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás épp azt tudja nyújtani számunkra, amire szükségünk van,
Elolvasom

A megfelelő karos szórófej alkalmazása a termékek szempontjából is lényeges

A folyékony tisztítószereket sok esetben úgy használjuk, hogy a törlőrongyra vagy a szivacsra öntjük, majd
Elolvasom

Segíthet az alvás minőségében a CBD olaj?

Számos területet vizsgálnak a kannabisz olajjal kapcsolatban, hiszen az endokannabinoid rendszerrel feltéte
Elolvasom