Tiltakozás a siófoki posták bezárása ellen

November 12-től bezárja a Magyar Posta (több száz másik magyarországi postahivatallal együtt) a Siófokhoz tartozó kiliti és a széplaki postát is, a kiadott közleményük szerint energiatakarékossági okokból, ideiglenesen. A város polgármestere szerint felháborító, “az arcátlanság határát is túllépte” az egyeztetés nélkül meghozott döntés, ezért levelet írt a Posta vezérigazgatójának – derül ki a siofok.hu írásából.

Dr. Lengyel Róbert siófoki polgármester is csak a sajtóból értesült a postabezárásokról.

„Egészen arcátlan módon, az állami posta vezetői a települések vezetőinek az előzetes véleményét sem kérték ki, tudtommal egyetlen polgármesterrel sem egyeztettek

– mondta a siófoki városvezető.

“Értem én, hogy spórolás van, de azt is lehet ésszel, körültekintően és kellően előkészítve és lehet agyatlanul, a települések vezetőit, lakóit semmibe véve is csinálni. Nálunk, Magyarországon most az utóbbi történik épp. Különösen kiliti postahivatal bezárása rendkívül fájó, hiszen egy közel 7 ezres állandó lakosságszámú településrészt, azon belül annak sok-sok idős polgárát, no meg az átmenő forgalomból eddig odakanyarodókat fogja érzékenyen érinteni. Nem mehetek és nem is megyek el mellette szó nélkül. Ha kell, demonstrálni fogok, együtt a velem egyetértő kilitiekkel!”

Kapcsolódó

Már él a jelentkezés a balatonfüredi Jókai-bableves főzőversenyre

A nagy sikerű főzőverseny immár 21. alkalommal kerül kalap alá a Koloska-völgyben. - - Már lehet jele
Elolvasom

Horgászok kerültek életveszélyes helyzetbe a Balatonon

A bajba jutott férfiak már a kihűlés szélén álltak, mikor a vízirendőrök rájuk találtak. - - A horgász
Elolvasom

Családi bölcsőde nyílik Balatonfüreden

Az ízig-vérig modern intézmény három csoportot indít. - - A Széchenyi 2020 program keretében a Telepü
Elolvasom