Úgy tűnik mégis megépülhet a korábban tervezett vízisport park Balatonvilágoson

Úgy tűnik mégis megépülhet a korábban tervezett vízisport park Balatonvilágoson

A civil lakosság heves ellenérzésekkel reagált az ötletre már annak felmerülésekor is.

Mégis épülhet vízisport-élménypálya a Balaton déli részén. A tavaly nyáron Balatonvilágosra tervezett 2 hektáros élményparkot a kivitelező végül a helyiek felháborodása miatt elvetette, azonban egy új tervezet alapján most alig pár kilométerre az eredeti helyszíntől, Balatonaligán valósulhat meg a projekt, ráadásul itt már 3,5 hektárnyi vízfelületen – számolt be a 444.hu.

A korábban Balatonvilágosra tervezett beruházástól tavaly nyáron a kivitelező azután állt el, hogy a helyiek felháborodtak a tájékoztatás teljes hiányán, holott a projekt nemcsak a balatonvilágosi fizetős strandot, hanem a mellette lévő 40 ingatlant is közvetlenül érintette volna. A 70 fő befogadására képes komplexum célja az lett volna, hogy „turisztikai célponttá tegye az élményközpontot”, a beruházó pedig a B.Á.B. Numberone Go Kft. volt.

Az új tervezet alapján a 2022 decemberében alapított, szigethalmi székhelyű, de négy budapesti magánszemély (Szabó László, Szabó Bence László, Pető Brúnó és Papp Ákos) tulajdonában álló B.Á.B. Numberone Go most Balatonaligán, közvetlenül a Club Aliga közstrandja és az önkormányzati rész előtt építené meg a vízisport-élménypályát, ahol vízibanánozni és vízipisztolyozni is lehetne. A beruházás engedélyezési eljárásának részleteit nemrég egy nyilvános Facebook-csoportban osztották meg. A közérdekű adatigényléssel kikért információk alapján az élménypálya összterülete 35 100 négyzetméter lesz, a mederbérleti szerződés szerint pedig 3 évre, évi nagyjából 860 000 forintért veszik majd bérbe.

A bójákkal és éjszakai fényjelző cölöpökkel körbezárt vízisport-élménypályát azonban számos helyi civil ellenzi a poszt alatt is, mivel érdemi tájékoztatást még nem nyújtott nekik sem a helyi önkormányzat, sem a vállalkozó. A helyieket aggasztja a park környezetre és a településre gyakorolt hatása. Emellett, ahogy az a közérdekű adatigénylést megosztó posztból is látszik, aggódnak, hogy egy, a szabad vízen való tartózkodásról szóló rendelkezés miatt a park 100 méteres körzetében sem lehet majd fürdeni.

Ez azt jelentené, hogy a pálya alapterületével és a védőtávolsággal együtt nagyjából 15,7 hektárnyi vízfelület lenne elzárva a fürdőzők elől a Balatonban. Bár a posztban is hivatkozott rendelkezés nem tesz különbséget a vízisport pályák között, a beruházó cég közben azzal érvel, hogy a pálya 100 méteres körzete nem lesz a fürdéstől elzárt övezet, mivel ez az állítás csak a nyílt vízisport pályákra vonatkozik, ők viszont egy zárt pályát létesítenének.

Emellett a poszt alatt egy kommentben kiemelték azt is, hogy „a tavalyi évhez képest számos változtatást hajtottunk végre a pálya tervezése során, például a pálya egyetlen lakó ingatlan elé sem lóg be, teljesen körbejárható, illetve a cölöpöket is úszóbójákra cseréltük, tehát minden tavalyi kifogást orvosoltunk a modortalan kérés ellenére is”.

Közben nem ez az egyetlen nagy méretű beruházás Balatonaligán, ami számos helyi civil felháborodását váltotta ki, és amiről nem egyeztetett részletesen a helyiekkel az önkormányzat. A látványtervek szerint 1,3 milliárdnyi betonstílus épül nemsokára a Balaton egyik legszebb pontján. A terület most a Bayer Property Zrt.-hez tartozik, amely a fővárosi Bosnyák téri állami nagyberuházást is jegyző Bayer Constructé, azaz a NER egyik meghatározó építőipari szereplőjének, Balázs Attilának az érdekeltsége.

Ezekről az építkezésekről egy helyi szervezet, az Aligai Fürdőegyesület (AFE) meg is akarta kérdezni a helyieket és a nyaralótulajdonosokat. Az AFE azt szerette volna, hogy az érintettek mondják el a véleményüket a Club Aliga területén zajló építkezésekről, a várható – a partszakaszt, a táj- és településképet teljesen átrajzoló – változásokról. A balatonvilágosi képviselő-testület azonban leszavazta társadalmi konzultációs javaslatot – írja a portál.


Forrás: 444.hu
Fotó: 444.hu

Kapcsolódó

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban a kormány és az Európai Unió 299,8 millió forintos
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom

Ennyibe kerülnek a jegyek a balatonfőkajári MotoGP-futamra

A nemzetközileg is rangos verseny augusztusban érkezik a Balaton Parck Circuit-re. - - 2024. szeptemb
Elolvasom