Új látnivaló létesült Gyenesdiáson

Értékmentő projekt valósult meg Gyenesdiáson a település nyugati részén a Pék házaspár jóvoltából, akik már korábban is bizonyították a helyi közösség és annak értékei iránti elkötelezettségüket.

Ezúttal a Zalai-hegyvidék egy rejtett kis szegletéből, Rádiházáról áttelepített 171 éves boronapince újjászületésének lehettünk tanúi. A lakóházzal egyidős pince elemeire szedve került szállításra, majd fáradhatatlan kitartással és András gondos munkája által restaurálva épült újjá – olvasható a hirbalaton.hu-n.

Az értékmentéssel a Pék családnak egy régi álma valósult meg.

„A kitűzött cél az volt, hogy egy olyan autentikus teret hozzunk létre, amely megjelenésével illeszkedik az épületegyüttesbe, és funkciójában is kapcsolódik a hagyományőrző életformánkhoz. Reményeink szerint lehetőséget biztosítva egyfajta továbblépéshez, amely nemcsak a Kerámiaház kínálatát, de a településünk és régiónk attrakcióit is bővíti. Meglepetés borítékolva! A történet tavasszal folytatódik.”

Ünnepélyes avatásra a bálványos, végorsós regős prés születésnapján, 2022. május 30-án kerül sor, amikortól új funkciót kap az épület. Egyedülálló gyűjteménynek ad majd otthont.


Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

Ismét a kortárs tánc fellegvárává válik Veszprém

A nagyszabású fesztivál május 26-án, hétfőn veszi kezdetét. - - A TÁNC XXVII. Nemzetközi Kortárs Fesz
Elolvasom

Magukat rendőrnek kiadva loptak Zalában

A nagykanizsai rendőrök befejezték a nyomozást két eszteregnyei tolvaj ellen - számolt be a police.hu. - -
Elolvasom

Rendőrkézen a fonyódi piac szarkája

A 60-as éveiben járó pécsi lakost egy civil ruhás kopó buktatta le. - - Egy pécsi férfi élettársával é
Elolvasom