Újabb fasort dózeroltak el, ezúttal Badacsonyörsnél

Újabb fasort dózeroltak el, ezúttal Badacsonyörsnél

Helyi lakosok hívták fel a 444.hu figyelmét, hogy a badacsonyörsi kemping területén folyamatosan járnak a teherautók. A hivatalos indoklás szerint a fák betegek voltak, mindenesetre a terület luxusszállodával való újraértelmezéséről is szárnyra kapott már a szóbeszéd a környéken – írja a portál.

A szóban forgó terület már több mint egy évtizede problémás, ugyanis a környék egyetlen strandja az egykori kemping területén van, és miután az magánkézbe került, a helyiek gyakorlatilag nem jutottak le a Balatonhoz. Többszöri egyezkedés után végül úgy oldották meg a dolgot, hogy a Badacsonyörsi Érdekvédelmi Egyesület közbenjárásával az önkormányzat megegyezett a tulajdonosokkal, hogy az ügy végleges lezárultáig a lakosok ingyen használhatják a strandot. Ugyanakkor kötelezettséget vállaltak, hogy kialakítanak egy kisebb, fürdésre alkalmas részt a vízparton, ahol a helyiek képviseletét ellátó egyesület számára ingyenes bérleti jogot, haszonélvezeti vagy használati jogot ad.

Ez a dolog sokat azóta nem haladt, de tény, hogy a helyiek használhatták a strandot, bár többször volt próbálkozás, hogy lezárják előlük a területet. Tavaly tavasszal is ez történt, amikor kirakták a táblát, miszerint nem lehet belépni oda, az ugyanis már építési terület. Valódi munka akkor ott még nem folyt. Ekkor az egyesület az önkormányzat segítségét kérte és ügyvédi felszólítást küldtek a cégnek. Birtokvédelmi eljárást kezdeményeztek, de az is elakadt, míg be nem lépett a képbe Fenyvesi Zoltán fideszes országgyűlési képviselő, aki maga tárgyalt a kempinget tulajdonló cég képviselőjével. Ideiglenesen, de újra megoldódott a helyzet.

Idén ősszel azonban megindultak a munkák, ami nemcsak azért keltett riadalmat a helyiek körében, mert attól tartanak, megint el lesznek zárva a Balatontól, hanem mert észrevették, hogy fákat vágnak ki, és elkezdték feltölteni a területet. Az egyesület november elején arról tájékoztatta a lakosokat, hogy a földtöltési munkálatok tényleg megkezdődtek, és a következő hetekben 20 ezer köbméter földet dolgoznak el.

A 444.hu ottjártakor éppen a kivágott fákat pakolták fel a teherautókra. Sokat, nagyon sokat. Állítólag minden kivágott fát – főleg tölgy- és nyírfát – bevizsgáltattak, és a szakértő úgy ítélte meg, mehetnek. Úgy tudjuk, a héten megjelent a helyszínen a Balaton-felvidéki Nemzeti Park ellenőre, aki le akarta állíttatni a munkálatokat, de miután a Veszprém Megyei Kormányhivatal munkatársával egyeztetett, elhagyta a helyszínt, a munka pedig ment tovább.

A helyi pletyka az, hogy óriási szállodakomplexumot terveznek, de ennek hivatalosan sehol sincs nyoma. Az építkezésen azt mondták, nem hotel, hanem új kemping épül sátorhelyekkel és mobilházakkal. Ugyanakkor sem a tulajdonos, sem az önkormányzat nem kommunikál világosan arról, hogy pontosan mi a beruházás célja.

A legutóbbi képviselő-testületi ülésen is szóba került a téma, de azon kívül, hogy emlegették a beruházót, a szerződést, a településrendezési terveket és a főépítészi állásfoglalást, a fejlesztésről gyakorlatilag nem derült ki semmi. A telket egyébként az önkormányzat megvásárolhatta volna – nem tette. A telek szélén, a strand mellett van egy kis horgászkikötő, amihez eddig nem nyúltak. Érdekes ugyanakkor, hogy az ezen a helyrajzi számon található nádas a tulajdoni lap szerint éppen tavaly decemberben vesztette el Natura 2000 jellegét.

A Balatonnál egyértelmű jelek utalnak arra, hogy a környezetpusztító beruházásokat nem megszüntetni, inkább legalizálni szeretnék. Tihany főépítésze egészen nyíltan beszélt arról, hogy a fejlesztők munkáját támogatja, és szerinte a környezetvédők és az újságírók valójában a fejlődés útjában állnak. A helyi építési szabályzatokat az ún. magasabb rendű tervekhez igazítják, így aztán ha a felülvizsgálat a beruházók érdeke szerint érvényesül, akkor Tihanyban például nem lesz több gond azzal, hogy luxusnyaralókat építenek gyümölcsösre vagy szőlőre papíron mezőgazdasági épületnek álcázva – olvasható a 444.hu-n.



Hirdetés

Kapcsolódó

Napos-felhős péntek után havas eső lesz jellemző a hétvégén

Pénteken egyre többfelé süthet ki a nap. Élénk, erős lesz az északi-északnyugati szél. Hajnalban -2, +4, na
Elolvasom

Hirdetés

Ez lesz Ördög Nóráék következő nagy dobása Balatonakarattyán

Újdonságba vágja a fejszéjét Ördög Nóra és Nánási Pál Balatonakarattyán december 4-én. A bejelentéshez a há
Elolvasom

A szocialista építészet gyöngyszemei a Balaton parton

Vagy szereted vagy irtózol tőle, de tény, hogy a szocializmus építészeti esztétikája nyomokban a mai Magyar
Elolvasom