Újabb faültetés a Veszprémi Állatkertnél

Újabb faültetés a Veszprémi Állatkertnél

Büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt öt évben közel hatezer fa, valamint cserje ültetésével járulhatott hozzá a Veszprémi Állatkert a megyeszékhely zöld stratégiájához – hangsúlyozta a park igazgatója, Török László a faültetéssel egybekötött szerda délutáni sajtótájékoztatón.

 

Veszprém alpolgármestere, Brányi Mária emlékeztetett, hogy a naptári esztendőben igazán ambiciózus vállalást tett az önkormányzat a zöld stratégiát szemügyre véve: ugyanis a közterületeken nyilvántartott fák két százalékával megegyező nagyságrendű csemetét szeretnének telepíteni évente.

Az állatkert előterében elhelyezett fákkal együtt, közel ezer csemetét ültettek el az idén, ezzel jelentősen meghaladva a városvezetőség által kitűzött célt.

A faültetéssel egybekötött sajtótájékoztatón azt is megtudhattuk, hogy a vadaspark területén a naptári évben 360 fa (pusztaszil, éger, ostor) mellett 704 cserje talált új otthonra, melyeket különös odafigyeléssel védenek, gondoznak, s táplálnak az ott dolgozó szakemberek. 

 

 

Forrás: vehir.hu   Fotó: Kovács Bállint

 

 

Kapcsolódó

Elfogták a keszthelyi gyújtogatót

Az elkövetőt vadászok tartóztatták, fel, a rendőröknek arra hivatkozott, hogy fázott. - - A keszthelyi
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Tóni bácsi kunyhója, Szentgál

Kevés annyira otthonos erdei pihenőhely van az országban, mint a Szentgál külterületén létesített Tóni bács
Elolvasom

Ismét működik az onkológia a keszthelyi kórházban

A szakrendelés május óta szünetelt. - - Ismét elérhető az onkológiai ellátás a Keszthelyi Kórházban –
Elolvasom