Újra várja az utasokat a balatonfenyvesi kisvasút

Újra várja az utasokat a balatonfenyvesi kisvasút

Befejezték a pályafelújítást a balatonfenyvesi kisvasúton, így december 1-jétől ismét naponta 10 járattal utazhatnak a kirándulók és a térségben élők a nagybereki tájakat bejáró vonalon. Idén nyáron rekordszámú utas váltott jegyet a kisvonatokra, mostantól pedig Balatonfenyves és Somogyszentpál között felújított pályán roboghatnak a szerelvények. Jövőre elkezdődik a csisztafürdői vonal újjáépítése.

A MÁV-START által üzemeltetett kisvasúton december 1-jén indult újra a forgalom, miután szeptember elejétől felújítási munkálatokat végeztek. A 2018-ban kezdődött pályakorszerűsítés utolsó, idén őszi fázisában 1,2 kilométeres vonalszakaszokon újították fel a vasúti pályát és egy útátjárót is átépítettek.
2018-ban és 2019-ben összesen 2,3 kilométeren építették át a vágányokat, hét vasúti átjárót és egy hidat újítottak fel, továbbá a balatonfenyvesi végállomás három deltavágányát és négy váltóját is korszerűsítették. A kisvasút indulóállomásán megszépültek a peronok, illetve egy C50-es típusú dízelmozdonyt is kiállítottak a gyerekek örömére.
A kisvasúton a nyári főszezonban mindennap 14 vonat indul. A 14 kilométeres utat 40 perc alatt teszik meg a szerelvények. Az idei nyáron rekord forgalommal dicsekedhet a kisvasút: júliusban és augusztusban is 24 ezer ember utazott a járatokon, ez júliusban 12, augusztusban pedig 50 százalékkal nagyobb utasszámot jelent, mint tavaly nyáron. A legforgalmasabb üzemnapja augusztus 8-án volt a kisvasútnak: aznap 1700 kiránduló választotta a balatonfenyvesi vonalat.

A kisvonatokon regionális tarifa van érvényben, ezért az országos árakhoz képest 25 százalékkal olcsóbban lehet jegyet váltani.

 

 

Forrás és fotó: mavcsoport.hu

Kapcsolódó

Ötcsillagos strandok, családbarát különdíj és turisztikai fejlesztések Gyenesdiáson

Idén is a Balaton élvonalába kerültek Gyenesdiás strandjai. A Nyugat-Balaton családbarát üdülőfalujában tal
Elolvasom

Összefogott a déli és az északi part: augusztus 20-án a STRAND Fesztiválon lesz a Balaton legnagyobb tűzijátéka.

Idén augusztus 20-án ismét összefog három Balaton-parti település, hogy közösen kínáljon egész estés ünnepi
Elolvasom

Kiránduló nőt erőszakoltak meg egy Zirc melletti erdőben

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartózt
Elolvasom