Végre Baranyával is összeköttetésbe kerül a Balaton-régió

Végre Baranyával is összeköttetésbe kerül a Balaton-régió

A Szigetvárt és Kaposvárt összekötő 2×2 sávos folyosó megvalósulása új stádiumba lépett – számolt be a magyarepitok.hu.

Három cég készítheti el a Kaposvár-Szigetvár közötti gyorsforgalmi út és egy elkerülő út tanulmányterveit, KHT dokumentációját a környezetvédelmi engedély megszerzésével – derült ki az uniós közbeszerzési értesítőből.

A Balaton régiójával kerül összeköttetésbe Baranya

A Dél-Dunántúl és Nyugat-Baranya fejlődése szempontjából kiemelt fontosságú fejlesztéssel a régió összeköttetésbe kerülhet a Balaton régiójával.

Az útfejlesztések például a 67-es út kétsávossá bővítése számos beruházást hozott Kaposvárra. Többek között Kaposvár az Óbudai Egyetemmel közösen valósítaná meg zöldmezős beruházással a Science Parkot. Itt többek között festékszórással, fémmegmunkálással, kötéstechnológiával és környezetszennyező anyagok újrahasznosításával kapcsolatos kutatásokat és fejlesztéseket is végeznek majd.

Negyvenegy kilométeres gyorsforgalmi út és elkerülő is épülhet

A közbeszerzési hirdetmény szerint a Kaposvár-Szigetvár közötti mintegy 41 kilométeres, új nyomvonalon vezetett 2×2 sávos gyorsforgalmi út tanulmányterveit és KHT és KBHV elkészítését a környezetvédelmi engedély megszerzésével az Utiber Közúti Beruházó Kft., a Pannonway Építő Kft. és az Uvaterv Út-, Vasúttervező Zrt. készítheti el.
A feladatok között szerepel továbbá egy 5 kilométer hosszúságú, új nyomvonalon kialakított Kaposvárt elkerülő út tanulmányterveinek elkészítése is – írja az építészeti portál.

(A kiemelt kép illusztráció)


Forrás: magyarepitok.hu
Fotó: magyarepitok.hu / Bernáth Benjámin

Kapcsolódó

Nem lesz többé Balaton Sound Zamárdiban

Az önkormányzat megelégelte a fesztivállal kapcsolatban felmerülkő problémákat. - - Csákovics Gyula po
Elolvasom

Mutatjuk hányadik helyszín lesz a Balaton Park Circuit a 2025-ös Superbike-vb-n

A főkajári pálya az idei szezonról lecsúszott, a jövő évi szereplésével viszont komoly lehetőségek nyílhatn
Elolvasom

Tényleg sósabb a balaton, de azért pánikra semmi ok a szakértő szerint

A közelmúltban a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet egy friss kutatása állapította meg a tó sótartalmának
Elolvasom