Veszprémi cukrászda lett aranyérmes Luxemburgban

Veszprémi cukrászda lett aranyérmes Luxemburgban

Díszítőcukrászat kategóriában nem akadt legyőzője a veszprémi cukrászda alkotásának a Luxemburgban tartott gasztronómiai világbajnokság döntőjében – olvasható a mindmegette.hu online felületén.

A Kokó Cukrászda díszítőcukrásza, Steierlein-Reichert Míra aranyérmet szerzett a közel másfél méter magas, A brémai muzsikusok című Grimm-mese jellegzetes motívumát ábrázoló alkotásával a négyévenként megrendezett, Luxemburgban tartott Culinary World Cupon. A gasztronómiai világbajnokságra szánt közel másfél méter magas mű hosszú hónapok munkájával készült el, amit két részletben szállítottak a verseny helyszínére.

Míra egyébként elmondta, hogy a témát szabadon választhatták meg, ugyanakkor bizonyos feltételeknek meg kellett felelnie az alkotásoknak. A fiatal cukrásztehetségnek nem ez az első nemzetközi versenye, ám a legjobb eredményét most sikerült elérnie. A témaválasztás kapcsán az is kiderült, hogy az állatábrázolás áll hozzá a legközelebb, így simán adta magát A brémai muzsikusok című mese négy szereplője és a történet jellegzetes tetőpontja, amikor a négy jószág egymás hátára állva néz be a betyárok házába. Míra remekműve egyébként méretében és technikai megvalósításában is jócskán túlnőtt a mezőny többi tagjának a munkáján.



Forrás: mindmegette.hu
Fotó: Kokó Cukrászda / Facebook

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Millenniumi emlékmű, Veszprém

Veszprém telis-tele van apró, urbánus díszelemekkel, szobrokkal, melyekből a város semmihez sem fogható, sa
Elolvasom

Veszprémben zárul az idei Tour de Hongrie

Elsősorban Magyarország déli régióiban zajlik majd az idei Tour de Hongrie kerékpáros körverseny, amelyet
Elolvasom

Márciusban nyithat a Galerius fürdő Siófokon

A legendás fürdő műszaki átadása február 12-ig esedékes, a nyitás pedig a következő hónap végén várható. -
Elolvasom