Bakancslistás helyek a Balaton körül – Harangláb, Kisörspuszta

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Harangláb, Kisörspuszta

Kisörspuszta közigazgatásilag Salföld, illetve Ábrahámhegy részét képezi. Nagyon finomszemű kvarchomokja, az egykori Pannon tenger üledéke, sajátos, semmihez sem hasonlítható atmoszférát teremt a környéken. Homokbányája és a kitermelés következtében kialakult bányatavak pedig csak fokozzák ezt a hatást.

Bár manapság a családok ismét kezdik felfedezni maguknak Kisörspusztát, a korábban ritkásan lakott, majd nyaralóövezetként funkcionáló terület egyik aprócska, de fontos kulturális emléke az a temetői harangláb, amely a térség, talán nem egyetlen, de mindenesetre, legszembeötlőbb szakrális objektuma.


Az ódon haranglábról mindössze annyi ismeretes, hogy az 1800-as években épült kőből. Átjárója íves záródású, nyílásait pedig szalagkeret szegélyezi. A fehérre meszelt kőfalakat, erős, okkersárga lábazattal látták el. A kétszintes építmény csúcsán ovális keretben katolikus kereszt díszeleg.


A harangláb a helyiek számára a múlt században a Szent Anna-napi búcsú helyszíne volt július 26-án. Hanyatló, omladozó állapotából Vidákovich István, a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság egyik tagja állíttatta helyre 1984-ben önszorgalomból. Azóta több állagmegóvás történt.


Fotók: turabazis.hu



Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Thury-vár, Várpalota

Várpalota vára – nomen est omen – a szénbányászatáról is ismert bakonyalji település éke és szimbóluma. A k
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent Donát szobor, Paloznak

Paloznak a Balaton északi partjának legfrekventáltabb területei közé tartozik, világviszonylatban pedig a
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Pusztacsatári kegytemplom, Vaspör

A zalai Vaspör külterületén, a Háshágyi és a Szélvíz patak találkozásánál, Pusztacsatáron álló kegytemplom
Elolvasom