A Kornyi-tó Major legendás pásztorára emlékezik a Balaton-felvidéki Nemzeti Park

A Kornyi tavi majornak Jóska bácsi nemcsak a bérlője volt, de ő gondozta az Igazgatóság hortobágyi racka juh állományát is hosszú ideig – irja a bfnp.hu.

Sümegi József Kővágóörsön született 1942. szeptember 2-án.

Rajta kívül még két testvére született. Szüleinek már gyermekként is sokat segített az állatokkal kapcsolatos mindennapi teendőkben. Akkoriban már volt pár darab birkája, melyeket szívesen legeltetett a falu határában.

Az általános iskolai évek után, Gyöngyösön szerzett kereskedelmi végzettséget. Rövid ideig dolgozott a szakmájában. Ebben az időszakban ismerkedett meg feleségével Papp Gizellával. Három gyermekük született, Erzsébet, József és László.

1961-től a kővágóörsi “Béke” TSZ-ben juhászként vállalt munkát, amely hivatás szeretetét kisgyermekként az édesapjától tanulta meg. Szerették, becsülték őt a közvetlen munkatársak. Ő maga is tisztelettel fordult az idősebb, tapasztaltabb pásztorok felé, szívesen fogadta a tanácsaikat, amelyeket a későbbi élete folyamán is sokszor alkalmazott.

A TSZ-ből kiválva sok nehézség hátráltatta, de Ő rendíthetetlenül tartotta magát ahhoz a gondolatához, „hogy ha a földön csak két birka lesz, abból az egyik akkor is az övé lesz”.

Az önálló, szabad pásztor életre vágyott. 1975-től pár évig Szigligeten, majd a Sümeg mellett vásárolt tanyán folytatta, indította újra az állattartást. Nem ismert fáradtságot, a juhok körüli mindennapi feladatok teljes elsőbbséget élveztek.

1985-ben az egészsége hirtelen megromlott, lebénult. Elsőre azt jósolták neki, hogy soha többé nem állhat majd lábra, de a rá egész életében jellemző akaraterővel vette fel a betegséggel a harcot. Sok erőt adott neki, hogy a család az addigra már felépített gazdaságot a tőlük telhető módon vezették tovább.

Nagy küzdelmek árán, de bottal ismét megtanult járni és újra folytathatta a pásztorhivatást. A gyógyulásban új erőt adott neki, hogy időközben világra jöttek az unokái.

1999-től egy új lehetőségnek köszönhetően tért vissza a szülőfalujába. A Káli-medencéhez mindig is nagyon kötődött.

Ahogyan idősödött, egyre nehezebben tudta a botokkal járni a legelőt. Készített magának egy szamaras fogatot, a pásztorkodással semmiképpen sem szeretett volna felhagyni.

Nagy törést jelentett az életében, amikor 2006-ban elveszítette feleségét. A gyermekeibe és az unokákba, valamint a mindennapi feladatokba kapaszkodva folytatta a gazdálkodást.

Tevékeny, szorgalmas ember volt, szívesen segített másoknak, amiben csak tudott. A fiatalok felé is mindig nyitott volt, szívesen fogadott diákokat, gyerekeket és unokái barátait a gazdaságában, otthonában.

2013 őszén fejezte be az aktív pásztor életet, akasztotta szegre végleg a pásztorbotot. Nyugdíjas éveit a dédunokák születése tette számára nagyszerűvé. Igazi nagyapa, dédnagyapa volt, aki imádta őket. Ahogyan korábban a gyermekei számára, úgy értük is bármire hajlandó volt.

A szabadidejét is rendszeresen hasznosan töltötte el, sokat faragott. Pásztorbotokat, tarisznyákat készített.

A mindennapi tennivalókat sohasem munkaként élte meg, a pásztorfoglalkozást életre szóló hivatásának tekintette, amelynek hagyományait és történelmét sokat tanulmányozta és ápolta.

Hagyományőrző munkásságának méltó elismerése volt, amikor 2019 augusztus 29-én a Bakony–Balaton Örökös pásztora címet kapott. Méltón őrizte, ápolta, megtartotta, továbbadta ezen ősi foglalkozás rejtelmeit.

Idővel rendszeres felügyeletre, ápolásra szorult, gyermekei és unokái becsülettel voltak mellette, megkönnyítve ezzel az életének utolsó éveit. Kerek 80 esztendősen szerettei mellett, otthonában végleg megpihent 2022 október 13-án.