Bakancslistás helyek a Balaton körül – Hegyesdi várrom

Bakancslistás helyek a Balaton körül –  Hegyesdi várrom

Hegyesd aprócska falva a 77-es főúttól északra, Monostorapáti és Zalahaláp között bújik meg. A Déli-Bakony és a Balaton-felvidék sajátos keresztmetszetében fekvő, bájos település legnagyobb nevezetessége a szinte szabályos kúp alakú hegyén nyugvó várrom.

A legvalószínűbb elmélet, hogy a várat valamivel a tatárjárás után építették, első írásos emléke a 13. századból származik. A középkor idején intrikák és házasságok révén gyakran cserélt gazdát a különböző nemzetségű földesurak között, míg végül 1561-ben egy meglepetésszerű rajtaütés során a törökök kezére nem került. A hódoltság mindössze egy évig tartott és azt is csaták és ostromok sora kísérte a környékből összesereglett magyarok részéről.

Végül majdnem pontosan egy év elteltével heves támadás indult a várban fészkelő törökök ellen, akik bár feladták a harcot, az ágyútűz alá vett falak annyira szétroncsolódtak, hogy maradványaikat a győztes magyar vitézek újjáépítésre már nem tartották alkalmasnak, így pár nappal később azokat felrobbantották.

Az épület szerkezetét mára már csak a kalandosabb emberi fantázia szövi egésszé a földből előtüremkedő bazaltcsonkokból, de annyi biztos, hogy a 281 méteres vulkanikus magaslat kilátása kárpótol mindenért. Előttünk tárul fel a teljes Tapolcai-medence, a messze földön híres tanúhegyek és a távolban még a balatoni víztükör is meg-megcsillan a látóhatáron.



Kiemelt kép: napitortenelmiforras.blog.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Majer Antal kilátó, Bánd

Dr. Majer Antal erdőmérnök és egyetemi tanár a második világháború után dolgozott a Szentgáli Erdőgondnoksá
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Zsörki szellemfalu, Pápateszér

Múlt héten különleges utazásra szántuk el magunkat és felkerestük a közigazgatásilag Pápateszérhez tartozó
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Bújó-lik, Ságvár

Ságvár külterületén, a Lándor-hegyen nyílik a löszben a Bújó-lik, amely tulajdonképpen inkább egy alagút. H
Elolvasom