Bakancslistás helyek a Balaton körül – Hetyei templomrom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Hetyei templomrom

A mai Ádánd település külterületén áll magányosan, a köznyelv által csak Törökhagyásként ismert templomrom. A somogyi lankák szántóföldjeinek ölelésében a műemlék valóságos oázis érzetét kelti.

A falu elődje valaha egy Hetye nevű község volt, amelyről már a 11. században is keletkezett írásos adat. Egy 1343-ból származó dokumentum szerint a templom védőszentje Szent János volt. Ám Hetye megannyi magyar faluhoz hasonlóan a török hódoltság alatt elnéptelenedett, templomának pedig ma már csak a téglatorony maradványai állítanak emléket.

Fotó: Wikipedia

Az épületen gótikus és romantikus stílusjegyek egyaránt tetten érhetőek. Az első részletesebb régészeti feltárás 1888-ban történt, amikor is kisebb használati tárgyak (ezüstpénzek, csatok, kés stb.) bukkantak elő. Ezek a leletek a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményének részét képezik. 2015-ben állagmegóváson esett át.

A rom Ádándtól dél-délkeleti irányba keresendő. A mezőgazdasági területek között olyannyira “szigetszerűnek” hat, hogy egyáltalán nem is vezet hozzá út. Megközelítése így kissé macerás, de aki nem átalkodik átkelni a szántóföldön, annak egész biztosan egy marandó élmény lesz a jutalma.




Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kitelepítettek emlékműve, Hidegkút

A Déli-Bakony és a Balaton-felvidék keresztmetszetében, egy völgyben elnyúló Hidegkút (sváb nevén Weißbrunn
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szél utcai izraelita temető és emlékpark, Veszprém

Bár Veszprém zsidó közösségének a tagjai már jó ideje a Mártírok útjai Izraelita Temetőben térnek végső ny
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Víztorony, Tapolca

A híres tapolcai Y-házak mellett elterülő kertváros épületei közül magaslik ki egy ódon, rozsdálló tartály
Elolvasom