Bakancslistás helyek a Balaton körül – Óvár-kilátó és rom, Szigliget

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Óvár-kilátó és rom, Szigliget

A turisztikai szempontból emblematikusabb szigligeti várrom mellett a település még egy hasonló, ám jóval kisebb műemléket is a látnivalói között tudhat. Az úgynevezett Óvárból mára mindössze csak egy-két kőcsonk áll, viszont azóta egy csinos kis kilátó is létesült a helyiek által Királyné szoknyájának nevezett magaslaton.

Bár a pontos korát balladai homály lengi körül, a sokat sejtető név ellenére, az Óvár a legújabb archeológiai álláspont alapján valószínűleg fiatalabb, mint a 13. században, pannonhalmi bencések által épített “nagytestvére”. Egyes feltételezések szerint a római korban őrtorony állhatott itt, amely a Savariába vezető hadiutat tartotta felügyelete alatt.


A vár valószínűleg téglalap alaprajzú lehetett, amelyet egy négy-, illetve egy ötszögletű melléképület is kiegészített. Megint más történészek a római kori őrtorony elmélet helyett inkább egy 16. században épült vízi kikötőt vigyázó bázist teoretizálnak a lapos, vulkanikus eredetű magaslaton.


A domb tetején először a ’90-es években emeltek kilátót, ám a ma ismert fapallós szerkezet 2013-ban épült az eredeti vár romjaira és annak eredeti adottságait ábrázolva. A Balatonhoz rendkívül közeli lesről kelet felé tekintve a Badacsony jellegzetes kalap formájú domborulata úgy helyezkedik el, hogy kitakarja a Tihanyi-félszigetet. A bazaltorgonák akár szabad szemmel is kivehetők.


Fotók: szallas.hu


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent István Király Kápolna, Badacsonytomaj

A Badacsony tomaji felén 1965-ig működött a bazaltkitermelés. Az egykori bánya gazdasági épületeinek és mun
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Darvas-tói bauxitlencse, Nyirád

A Bakony dél-nyugati részén fekszik a bájos Nyirád községe Tapolca, Ajka és Sümeg ölelésében, mindegyik vár
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Református templom, Siójut

A déli parton, Siófok járásban fekszik Siójut a Dunántúli-dombság lábánál, a Sió csatorna egykori árterében
Elolvasom