Bakancslistás helyek a Balaton körül – Pusztapalotarom, Köveskál

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Pusztapalotarom, Köveskál

Sóstókál falva a Káli-medence megannyi korabeli községéhez hasonlatosan a török idők alatt pusztult el. A településből mára mindössze néhány romos falcsonk maradt fenn. A két objektum közül, a nagyobb templomromról már korábban írtunk a rovatban, de akkor a Pusztapalota neve csak említés szinten merült fel. Ezt a hiányosságot pótoljuk most.

A templomromtól körülbelül 100-150 méteres távolságban áll a magányos falmaradvány, amelynek építését bizonyos források a római, mások pedig a középkorra teszik. Sajnos alig maradt fent használható információ az épület keletkezésével kapcsolatban, de a jelenlegi romok inkább a középkori eredetre engednek következtetni. Olyan feltételezések is akadnak, melyek szerint a veszprémi püspökség Káli-völgyi épületének romjairól lehet szó.

Fotó: koveskal.hu

A területen a környező, sóstókáli házak építőelemei is fellelhetőek szórványosan. A délnyugat-északkeleti irányú falazatot bazaltból, illetve mészkőből rakták. Öt lyuk is látható rajta, amelyek a gerendákat voltak hivatottak tartani annak idején a feltehetőleg lakóépületként funkcionáló objektumban.

Fotó: koveskal.hu

A fal állapota sajnos enyhén fogalmazva sem tekinthető kielégítőnek. A kötőhabarcs számottevő mértékben veszített a szilárdságából az évszázadok alatt és ki tudja meddig fogja még össze az alkotórészeket. Részletes régészeti feltárása és konzerválása egyenlőre még nem történt meg. A rom környezetében jelentős bozótosodás tapasztalható.

Fotó: arpad-kori-falu.mcbubu.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Tóni bácsi kunyhója, Szentgál

Kevés annyira otthonos erdei pihenőhely van az országban, mint a Szentgál külterületén létesített Tóni bács
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Barnagi Kálvária

Barnag a Balaton-felvidék kevésbé ismert, de nem kevésbé ragyogó gyöngyszemeinek egyike, amely a tótól, kis
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kási vár, Nyim

A Somogy megyei Nyim község külterületén állnak egy Árpád-kori vár maradványai, melyeket a természet mára o
Elolvasom