Bakancslistás helyek a Balaton körül – Sóstókál templomrom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Sóstókál templomrom

A Káli-medence ölelésében, a Kornyi-tótól szinte szó szerint egy kőhajításnyira találjuk a valaha itt állt Sóstókál templomának romjait. Az elpusztult falu a környék megannyi településéhez hasonlóan a 16. század török támadásainak idején néptelenedett el. Mára már csak ennek a templomnak és a közeli, úgynevezett Pusztapalotának a romjai maradtak belőle.

A Káli-medencét a 11. századtól a Kál horka, honfoglaló nemzetség lakta. Ezekre az időkre emlékszik a térség rengeteg falunevének -kál végződése. Koppány lázadása után azonban Szent István királyi, pontosabban királynéi birtokká nyilvánította az itteni területeket, melyek végül IV. László révén pedig, 1272-ben egyházi kezekbe kerültek.


A maradványok környékén részletes régészeti feltárás még nem történt és a fennmaradt dokumentumok sem említik a templomot. Minden valószínűség szerint a 13. században épült. A faluról is kevés feljegyzéssel találkozhatunk a korabeli iratok között, de azokon Sásd és Sásdikál néven is hivatkoznak rá, majd a Sóstókál alakban szerepel egy nemesi összeírásban utoljára. Pusztulását 1543-ra teszik a történészek, a törökök Balaton-felvidéki portyázásának idejére.


A romoktól északi irányba, mintegy 150 méterre találhatóak egy másik épületegyüttes darabkái is, melyet a környéken Pusztapalotaként tartanak számon. Egyes források római, mások pedig középkori építményként hivatkoznak rá. A területen szórványosan előforduló törmelék pedig az egykor a templom körül elhelyezkedő házakra enged következtetni.


Fotók: termeszetjaro.hu





Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Remetei romtemplom, Kehidakustány

A Zala megye északi részén található Kehidakustány két különálló település (Kehida és Kustány) összevonásáv
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Récéskúti, Keresztelő Szent János bazilika romjai, Zalavár

Még mielőtt elérnénk a Kis-Balaton északi nyúlványát egy apró kis tábla jelzi a Zalavár felől Zalaszabar ir
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Ódörögdi templomrom, Zalahaláp

Zalahaláp vonzáskörzetében, tőle északnyugati irányba fekszik Ódörögd, melyet mindössze néhány ház alkot. A
Elolvasom