Bakancslistás helyek a Balaton körül – Református templom, Siójut

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Református templom, Siójut

A déli parton, Siófok járásban fekszik Siójut a Dunántúli-dombság lábánál, a Sió csatorna egykori árterében. A község legikonikusabb nevezetessége a 19. században épült református temploma, amely olyannyira eggyé forrt a falu életével, hogy még a címer is ezt ábrázolja egy szőlőfürt, egy eke és egy kocsikerék társaságában.

Siójut központjában először 1715-ben, később pedig ugyanitt, 70 évvel később építettek templomot. Két kezdetleges elődje után a ma ismert, tornyos református templom falait 1830-ban emelték. A település akkori birtokosa gróf Széchenyi Ferenc volt, ő adományozta a szükséges építőanyagot is a munkálatokhoz.

Fotó: Wikipedia

A második világháború során az épületet sajnos számos találat érte. A töltények becsapódásának nyomai még ma is észrevehetőek a torony falán. Műemlékvédelmi besorolás alatt áll, az utolsó felújítást nemrég eszközölték rajta.

Fotó: mapio.net

Régebben a falu szinte teljes lakossága reformátusnak vallotta magát, ám az idők múlásával a katolikus hit is egyre nagyobb teret hódított magának. Olyannyira, hogy mára a katolikusok kerültek többségbe. 2003-ban egy helyi egyesület épített nekik egy ravatalozó kápolnát, ahol a miséiket tartják.


Fotó: boglariturazok.blogspot.com

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent István Király Kápolna, Badacsonytomaj

A Badacsony tomaji felén 1965-ig működött a bazaltkitermelés. Az egykori bánya gazdasági épületeinek és mun
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Darvas-tói bauxitlencse, Nyirád

A Bakony dél-nyugati részén fekszik a bájos Nyirád községe Tapolca, Ajka és Sümeg ölelésében, mindegyik vár
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Almádi monostor rom, Monostorapáti

Csalóka neve ellenére az Almádi apátság romjai nem Balatonalmádi, hanem Monostorapáti külterületén találhat
Elolvasom