Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent Miklós-forrás és kolostorrom, Vállus

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent Miklós-forrás és kolostorrom, Vállus

A Zala megyei Vállus község közelében fakad az egész Keszthelyi-hegység legmagasabban fekvő és legbőségesebb vízhozamú forrása, amely nevét Szent Miklós után kapta. A kút szomszédságában pedig a Pálos Rend egyik Balaton-felvidéki kolostora működött a középkorban.

A forrás egy márga és egy dolomit réteg találkozásánál tör a felszínre. Az egykor itt élő szerzetesek felduzzasztották és halastavat alakítottak ki a területen élelmezési céllal. Erről tanúskodik egy horog, amelyet a romok között találtak. A hajdani vízszint apadását minden bizonnyal a nyirádi bauxit kitermelés okozta, ám a hozam még így is stabilnak tekinthető.

Fotó: Balogh Zoltán / Google Maps

A kolostor romjainak régészeti feltárása a közelmúltban, 2016-ban vette kezdetét, melynek során sikerült rekonstruálni a szentély alaprajzát, az épület egykori alkotóelemeit is azonosították és egy szerzetes temetkezési helyére is rábukkantak.

Fotó: funiq.hu

Az itt talált leletanyag arra enged következtetni, hogy a zárdát a 14. század elején építhették és valamikor a 16. században lett az enyészeté. A kutatások szakmailag szerteágazó és értékes következtetésekre jutottak, a kevésbé szakavatott szem számára viszont a maradványok tulajdonképpen egy árok és kőhalom benyomását keltik. Ez persze mit sem von le a népszerű kirándulóhely bájából, sőt talán éppen ez teszi olyan érintetlenné a gyönyörű erdei környezetet.



Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Pogányvár, Dióskál

A zalai dombság keleti peremén fekvő, 300 méter magas Pogányvár elsősorban Dióskál külterületének minősül,
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Festetics-kastély, Balatonszentgyörgy (Battyánpuszta)

A Festetics család történelmi jelenlétének hatásai Keszthelyen és térségében máig kézzelfoghatóak. A leghír
Elolvasom