Ezen a balatoni településen tiltották be az építkezést

Ezen a balatoni településen tiltották be az építkezést

A polgármester azzal magyarázta a döntést, hogy boldog-boldogtalan építkezik, a közművek viszont nem bírják el a terhelést.

Építési tilalmat rendelt el Paloznak polgármestere a település teljes területére – írja a Balatontipp. A rendelet szerint tilos lesz telket alakítani, új építményt létesíteni, meglévő építményt átalakítani, bővíteni, elbontani és más, építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött változtatást végrehajtani.

A községet vezető Czeglédy Ákos a portálnak elmondta, az egyre súlyosabb építési láz miatt régóta készültek a drasztikus lépésre. A polgármester egyébként a járvány miatt a képviselő-testület hatáskörében eljárva egy személyben hozta meg a döntést.

Úgy látjuk, hogy boldog-boldogtalan épít, mert pillanatnyilag jó ötletnek tűnik neki, meg befektetésnek se rossz. Közben nem gondolja végig, hogy valóban kell-e neki egy ház, ki tudja-e használni, és hosszú távon mit okoz a községnek azzal, hogy üresen áll az épület – mondta.

Czeglédy azt is hozzátette, hogy azt szeretnék, hogy Paloznakon azok építkezzenek, akik ott akarnak letelepedni, lakni. A polgármester szerint az is a döntés mellett szól, hogy a közművek nem bírnak kiszolgálni ekkora igény: gond van emiatt az ivóvíz- és a szennyvízhálózattal is, de az áramellátásban is problémák merültek fel, az E.ON nem győzi bővíteni a hálózatot.

A változtatási tilalmat a településrendezési eszközök felülvizsgálatának idejére rendelhetik el maximum hároméves időtartamra – mondta a polgármester.  “A felülvizsgálatnál az a cél vezet bennünket, hogy megőrizzük Paloznak falusias jellegét” – tette hozzá.

Kapcsolódó

Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet

Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet – közölte a pályázatot koordi
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kunffy Lajos Emlékmúzeum, Somogytúr

Kunffy Lajos festőművész 1869-ben a somogyi Orcin látta meg a napvilágot jómódú, földbirtokos, zsidó család
Elolvasom

A szentkirályszabadjai robbantás csápjai nyúlhatnak elő a múlt homályából?

A legendás ügy szövevényes szálainak kibogozása még a mai napig is várat magára. - - A Balaton környék
Elolvasom