#Hamarosan szabad lesz a bicikliút Balatonakarattya és Balatonboglár között

A Balatoni Bringakör fejlesztésének távlati célja, hogy a több mint 20 éve kiépített vonalvezetés felülvizsgálatával, immár ide...
Felavatták a NIF Zrt. beruházásában megvalósuló fejlesztés, a 8. sz. főút Veszprém déli elkerülőjének első szakaszát, mely a Fü...

Péntekre virradó éjszaka és reggel az északi tájakon többnyire havazásra lehet készülni. Napközben a legtöbb helyen felhős lesz...
Körülbelül ennyit érhet a Balatonból elméleti síkon kinyerhető magnézium egy 1945-ben szárnyra kapott elmélet alapján - írja a...
Új védőtetővel látták el a tihanyi Apátság több, mint 200 éves magtárát. A rekonstrukció már az év elején kezdetét vette, ám a ...


Már csak két nap van karácsonyig és végre adózhatunk az időtöltésnek, amelyre egész évben áhítoztunk: hogy tojáslikőrtől becsic...
Vadriasztó prizmákat szerelt fel a Zala megyei rendőrség a 74-es főút vonalán. Az eszköz az autók által kibocsátott fénysugarak...
Nagy erőkkel folyt a keresés azután a két elkövető után, akik múlt héten raboltak ki egy dohányboltot Siófokon. A nyomozók visz...


„A világ legostobább feltételezése, hogy az Országos Mentőszolgálatnál szolgáló egyetemisták azért mennek mintát venni a Covi...
Már gyártják az új balatoni hajókat
Balaton.hu - 2021-12-21
Kezdetét vette a Bahart teljes flottájának megújítása a társaság által üzemeltetett kikötők felújításával egyetemben. Az új kom...

Legfrissebbek

Svájcban körözött férfit fogtak el Veszprémben

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen - tájékoztatott a police.hu. - - A Veszprém Vármegyei Ren...

Elolvasom

Hétvégén jönnek a Hamvas Napok Balatonfüreden

2026-ban sem maradhatnak el a balatonfüredi Hamvas Napok. A már-már legendás kulturális rendezvénysorozat az alábbi programdöm...

Elolvasom

Negyedszer is megnyitja kapuit a veszprémi Gyárkert

A Thievery Corporation, Beton.Hofi és a Kispál és a Borz is koncertezik nyáron Veszprémben. - - 2026-ban negyedik alkalomm...

Elolvasom