Több ezer futót csábított ki a szezon utolsó versenye Siófokra

Több ezer futót csábított ki a szezon utolsó versenye Siófokra

A futóké a Balaton-part a hétvégén, hatezernél is több embert vártak Siófokra. Tegnap a 7, a 14 és a 21 kilométeres távra lehetett nevezni, ma pedig Balaton Maraton zajlik  – közölte az M1 Híradója.

 

Több mint 1500-an gyülekeztek reggel Siófokon, hogy nekivágjanak az idei Balaton Maraton 14 kilométeres nyitó távjának. Sokan nemcsak testben, hanem lélekben is melegítettek. A szombati versenynapon összesen három távon 7-14- és 21 kilométeren is próbára tehették magukat a futók.

Horváth Barnabás rendszeres résztvevője a hasonló versenyeknek. A kaposvári sportoló szinte rajt-cél győzelmet aratott 14 km-en, bár az eső megnehezítette a dolgát és egy holtponttal is meg kellett küzdenie. „Együtt futottunk valakivel nagyjából négy kilométerig, aztán kicsit leszakadtam, de utána tíz kilométernél  jött egy holtpont, ami egy kilométeren át tartott és utána már újból fel tudtam gyorsulni” – nyilatkozott Barnabás az M1-nek.

 

A legtöbben a félmaraton teljesítésére jelentkeztek. „A távtól is függ a népszerűség. A félmaraton a legnépszerűbb táv. Nagyon sokan indulnak egyébként a maratonon is, ugyanis akik egyben teljesítik mindegyik távot, azok maratont futnak és 42 km után büszkén mondhatják, hogy maratont futottak, ha nem is egyben, de azért már ez is egy nagy teljesítmény” – mondta Máth István ügyvezető versenyigazgató.

 

A szervezők ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, hogy megfelelő felkészülés nélkül nem szabad ilyen távoknak nekivágni. A verseny vasárnap a második félmaratont futhatják le a jelentkezők.

 

 

Forrás: hirbalaton.hu / hirado.hu   Fotó: manclub.hu

Kapcsolódó

Májusban rajtol a Balaton Mountainbike Túra

2025. május 10-én hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Balaton Mountainbike Túra. Az esemény a Négy Évs
Elolvasom

Az INOTA idén nyáron ismét fesztiválként tér vissza – íme a 2025-ös line-up

A monumentális inotai hőerőmű idén nyáron ismét megtelik fénnyel, zenével és mozgással: 2025. augusztus 28–
Elolvasom

A pápa halála miatt elhalasztják Bódi Mária Magdolna veszprémi boldoggá avatását

Az új pápa megválasztásáig elhalasztják Bódi Mária Magdolna mára tervezett boldoggá avatását - közölte a Ve
Elolvasom