A mancsok is a hullámok közé csapnak – Interjú a Dog Go csapatával

A mancsok is a hullámok közé csapnak – Interjú a Dog Go csapatával

A hardcore kutyásoknak télen sincs szünnap, de azért talán nem túlzás kijelenteni, hogy az igazán mozgalmas időszak számukra is nyáron jön el. A blökik pedig mit sem szeretnek jobban a nagy kánikulában, mint csobbani egyet a Balaton hűsítő hullámai között, pláne ha a gazdik ezt egy különleges SUP-os élménnyel teszik teljessé pár lepattanó jutalomfalatka társaságában. Bemutatkozik a Dog Go csapata, akik kutyás SUP-ozással, illetve kutyás kirándulásokkal foglalkoznak a Balaton-felvidéken.

Körülbelül mikor és hogyan ötlött fel bennetek a Dog Go koncepciója? Illetve milyen változásokon, fejlődésen ment át az évek során?

6 éve kezdtünk foglalkozni kutya-gazdi SUP-oztatással, akkor még a Velencei tónál. Aztán 2 évvel ezelőtti nyári szezonban tettük át a székhelyünket a Balatonhoz, amikortól a Dog Go gyakorlatilag működik. Egyre több deszkával tudunk vízre szállni, ami azért is fontos, mert minél több gazdinak szeretnénk megtanítani és megmutatni, hogy milyen remek közös elfoglaltság ez kedvencünkkel és szerencsére egyre több páros is érez rá az ízére, ennek a szuper kutyás sportnak.

Fotó: Dog Go

A kutyás SUP-ozás a fő profilotok, de szezonon kívül túrák szervezésével is foglalkoztok, többek között a Balaton-felvidéken is. Merre jártatok eddig és nagyjából hogy kell elképzelni egy ilyen kirándulást a falkával?

A pandémiás időszakban minden hétvégén túráztunk a Balaton-felvidéken, a Bakonyban és a Vértesben is. Úgy gondoltuk, hogy más gazdik is szívesen csatlakoznának hozzánk és kalandoznának kutyusaikkal ezeken a csodás helyeken. Ősztől- tavaszig a Malomvölgytől egészen a Keszthelyi hegységig vándoroltunk be ezeket a tájakat a kutyáinkkal. A túráink általában 15 km-es körtúrák szoktak lenni, pontosan azért, hogy egy átlagos fizikumú gazdi is bírja, viszont ez a táv a kutyusoknak is pont egészséges fáradtságot jelent és hát tudjuk, hogy a fáradt kutyánál, nincs jobb kutya.

Mikortól robban be nálatok a nyári idény?

Tapasztalataink szerint júliustól a legideálisabb az idényt megkezdeni, mert a víz hőmérséklete sem rettenti már el a gazdikat, idén is július 9-e lesz a szezonnyitó napunk. Sokszor kérdezik tőlünk, hogy milyen feltételekkel jöhetnek hozzánk. Ami fontos, a gazdi részéről az úszás tudás, amire a kutyus részéről szükség lehet alapengedelmességi tudás, labda vagy jutifalat. Amit mi tudunk adni a deszka és az evező mellé, úszómellény a gazdinak és a kutyusnak is. Egy ilyen SUP-os etapot 1,5-2 órás közös kalandnak, lazulásnak kell elképzelni a gazdinak.

Fotó: Dog Go

Hogyan lehet bejelentkezni hozzátok egy SUP-os kalandra vagy akár túrára?

Facebook oldalunkon folyamatosan rakjuk ki az eseményeinket és a doggosupandhiking@gmail.com címen tudnak jelentkezni a gazdik programjainkra, melyekre minél előbb érdemes becsekkolni a deszkák véges száma miatt, mert nagy örömünkre a tavalyi szezonban is teltházzal működtünk.


Instagram: instagram.com/dog_go_sup_and_hiking
Facebook: facebook.com/Doggosupandhiking





Kapcsolódó

A csokoládé tökéletes ajándék minden alkalomra!

Kevés olyan ember van, aki ne szeretné a csokoládét, amelyet sokan a boldogság forrásának is tartanak, ráad
Elolvasom

Sport, zene és a bor lesznek a hét kulturális alappillérei

Kultúrából ezen a héten sem lesz hiány. Koncertek, színház és előadás egyaránt részeit képezik a palettának
Elolvasom

5+1 festői kisvasút a Balaton környékén

Végre elérkezett a családi kirándulások és a kalandos randik ideje a szabadban. Ilyenkor nincs vérpezsdítőb
Elolvasom