Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kecskevár kilátó, Uzsa

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kecskevár kilátó, Uzsa

Veszprém és Zala megye határán, valamint a Bakony és a Keszthelyi-fennsík ölelésében húzódik Uzsa a Lesence-patak völgyében. A települést dús, buja erdő környezi, amelyben többek között egy pálos kolostor romjai is meghúzódnak, amelyről korábban már értekeztünk, ám most a térség kilátóját vesszük szemügyre a Kecskevár csúcson.

A csúcs 293 méteres tengerszinthez viszonyított magasságában épült a 12 méteres faszerkezetű kilátó, ahonnét tiszta időben a sümegi vár, a tapolcai Y-házak és a helyi bazaltbánya is látszanak. Az utóbbi egyébként Közép-Európában a legnagyobb ilyen bazaltkitermelő hely. Az építmény körül padok és asztalok is találhatók, hogy a fáradt vándorok kicsit megpihenhessenek rajtuk.


A négyszintes kilátó még meglehetősen újszerű állapotban van, mivel csak 2015-ben adták át. A hegytetőtől keleti irányba térhetünk rá az úgynevezett Mária-útra, amelyen egy-egy 12 kilométeres távon Sümeg, illetve Tapolca is megközelíthető.


Megközelíteni a 84-es útról lehet és az erdészeti telepnél kell bekanyarodni, ahol tábla is jelzi a kilátót. Az autóval érkezők itt egy tisztáson letehetik a járművet és a piros háromszöggel jelölt ösvényen egy mindössze félórás séta a magaslat, ahonnét pompás panoráma fogadja a látogatókat, akik többek között a Tapolcai-medence tanúhegyeit, a Keszthelyi-hegységet és a Keszthelyi-öbölt csodálhatják meg.

Fotók: termeszetjaro.hu


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – A Fekete-hegy tavai, Köveskál

A Köveskál, Balatonhenye és Szentbékkálla által közrezárt Fekete-hegy a Káli-medencét északi irányból szegé
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Alcsabi templomrom

A ma ismert Csabrendek három korábbi, különálló településből olvadt eggyé. Alcsab, Felcsab és Rendek közül
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szobakű-barlang, Balatongyörök

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén, különösen a Keszthelyi-hegységben megannyi kisebb-nagyobb barla
Elolvasom