Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent István Király Kápolna, Badacsonytomaj

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent István Király Kápolna, Badacsonytomaj

A Badacsony tomaji felén 1965-ig működött a bazaltkitermelés. Az egykori bánya gazdasági épületeinek és munkásházainak kövei a 2010-es években viszont új életre keltek egy Kossuth-díjas festő kezdeményezésének hála, aki sajnos már nem láthatta ötletének virágba borulását.

A kápolna építését először a Kossuth-díjas festőnő és egyébként badacsonytomaji lakos, Udvardi Erzsébet álmodta meg, ám ő sajnos 2013-ban elhunyt, így már nem lehetett ott az épület ünnepélyes átadóján egy évvel később, ám a szentély oltárképét még ő festette és ajánlotta fel a kápolnának. A tájolásnál a balatoni kilátás érvényesülése mellett fontos szempont volt, hogy ez a kép a megfelelő megvilágításban tündökölhessen.


Az úgynevezett Felső-Kolónia, vagyis a bánya régi területén épült, ahol az elhagyatott, romos épületek bazaltköveinek felhasználásával készültek a falak. Az egyhajós, téglaboltozatú tér középpontjában egy robusztus bazalttömb helyezkedik el, ami az oltár funkcióját látja el. Ezt és a fölötte magasodó alkotást a három résablakon át beáramló természetes fény világítja meg.


Udvardi Erzsébet festményén I. István Szűz Máriának ajánlja fel a Szent Koronát. A boltozat nyílásait úgy tervezték, hogy minden augusztus 20-án, mikor a nap delel, a fény a padozatba maratott Szent István monogramra összpontosuljon. A tervezést Jankovics Tibor, Ybl-díjas építész végezte.

Fotók: Zsitva Tibor / epiteszforum.hu



Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Darvas-tói bauxitlencse, Nyirád

A Bakony dél-nyugati részén fekszik a bájos Nyirád községe Tapolca, Ajka és Sümeg ölelésében, mindegyik vár
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Református templom, Siójut

A déli parton, Siófok járásban fekszik Siójut a Dunántúli-dombság lábánál, a Sió csatorna egykori árterében
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Almádi monostor rom, Monostorapáti

Csalóka neve ellenére az Almádi apátság romjai nem Balatonalmádi, hanem Monostorapáti külterületén találhat
Elolvasom