Tizenkétezren írták alá a Balatonmáriafürdőre tervezett lakókomplexum elleni petíciót

Tizenkétezren írták alá a Balatonmáriafürdőre tervezett lakókomplexum elleni petíciót

Sajnos nem nevezhető kuriózumnak a Balaton környékén az a történet, amely tavaly vette kezdetét Balatonmáriafürdőn, ahol a Balaton-partra egy újabb lakáskomplexumot terveztek. A helyi civilek persze nem fogadták kitörő örömmel a hírt és petíciót indítottak az építkezés meghiúsításáért – írja a Telex.

Balatonmáriafürdő a tó déli partjának nyugati végén található, körülbelül 700 fős település, amire leginkább a nyugodt, családi, nyaralóházas hangulat jellemző. Panziók, hotelek természetesen itt is találhatók, de a gigaberuházások elkerülték a települést. A hosszú vízparton, nyugat felé haladva található egy fizetős strand, majd egy szabadstrand, és a hosszú móló után egy kisebb, leginkább csak helyiek által látogatott terület, ahol a végigfutó nádast csak egy kis szűk folyosó töri meg, ahol a vízbe lehet jutni.

A terület a móló miatt mocsarasodott el korábban, majd az önkormányzat töltötte fel, hogy használható legyen. A helyiek pedig be is lakták: szabadidős terület lett kisebb focipályával, szabadstrandszerű kihasználással, az a 10 méter szabad terület pedig, ahol a nádas között a vízhez lehet jutni, gyakorlatilag a helyi telektulajdonosok által használt strand lett. A terület egy kisebb részét azonban az önkormányzat egy rosszul elsült projekt után elvesztette: a telek egy bankhoz került, majd az továbbértékesítette. Miután a vízhez való lejutás egyetlen pontja mögötti terület magántulajdonba került, várható volt, hogy valamilyen beruházás készül itt.

Az önkormányzat beleírta a helyi építési szabályzatba, hogy ezen a területen nem épülhet lakóépület, vagyis nem épülhetnek társasházi lakások, csak szálláshely-szolgáltató épület (központi vegyes terület a terület besorolása). A szabályzat szerint a parttól legalább 20 méteres távolságot kell tartaniuk az ide tervezett épületeknek, a terület beépíthetősége 30 százalék.

A beruházó engedélyei több körön mentek már keresztül az építési hatósággal, többször is módosítani kellett, de a részleteket nem ismerjük. Mivel eredetileg eladásra szánt társasházi lakások nem épülhetnek itt, a beruházó az egységek egy részét szálláshelyként, egy részét pedig szolgálati lakásként próbálja engedélyeztetni. Mindenesetre a tervekben szálláshelyként határozza meg a beruházó a lakások egy részét, de ennek a hivatalos meghatározása a szálláshely-szolgáltatás. Azt eddig nem tisztázták, hogy akkor most mi is épülne ott pontosan. Ahogy arra sem kaptunk választ, hogy mi a hosszú távú terv a lakásokkal – értékesítés szempontjából. Az értékesítési tervdokumentáció szerint 54 darab 28–63 négyzetméteres apartman és 19 darab 42–75 négyzetméteres lakás lenne az épületben, szedte össze a Népszava a beruházásról szóló cikkében.

Január elején az Építészfórum írt rövid cikket a tervezett beruházásról és a tiltakozásról. A közel három hete megjelent cikkben megszólalt a település polgármestere és a tervezőiroda (L Stúdió) munkatársa is, aki egyébként tulajdonos a beruházást jegyző cégben is (Balaton Coast Kft.), illetve idézték, milyen kifogásaik vannak az aláírást gyűjtő civileknek a beruházással kapcsolatban.

A civilek a levelet a polgármesternek szánják, úgy tudjuk, hamarosan át is adják azt Galácz Györgynek. Levelükben úgy fogalmaznak, „a Bárdos-strand melletti feltöltött területre tervezett túlméretezett épületet abszolút nem odaillőnek, a környék eddigi harmóniáját megtörőnek, a régi nyaralók, az ottani állandó lakosok és a nyaranta a település többi, a vízparttól távolabb eső házaiból a strandra járó nyaralók számára bántónak tartjuk”.

Hozzáteszik, hogy a terület csak nagyon szűk utcákon keresztül közelíthető meg, „melyek ilyen mértékben megnövekedő forgalmat nem tudnak kiszolgálni. A területhez tartozó szabad vízpart szélessége a szabadstrand kedveltsége miatti jelentős vendégforgalom miatt már jelenleg is szűkös. Az öböl vízfelülete és a lejáró további jelentős tömeget már nem tudna kiszolgálni. A nádasok – azok védettsége, víztisztító és egyéb rendkívül fontos ökológiai szerepe miatt – tovább nem irthatók, így az öböl szélesítése és esetleg egy második lejáró kiépítése véleményünk szerint nem megoldható.” A beépítési paramétereket pedig túllépi az épület, mondták el helyi civilek a Telexnek.

A polgármester a lapnak arról beszélt, hogy ez a beruházás azért nem hasonlítható azokhoz a az elhíresült gigaberuházásokhoz, ahol nádast irtanak, partokat sajátítanak ki, és gyakorlatilag a Balatonra építik az épületeket; a balatonmáriafürdői építési szabályzat ezt komolyan szabályozza. A polgármester ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az építési engedély kiadását nem akadályozhatja meg, a fejlesztés ugyanis megfelel a jogszabályoknak, és a tervek a településképi véleményezésen is átmentek.

Akkor, január 3-án Szalánczi Donát, az L Stúdió építésze a lapnak úgy felelt, hogy ők a tervezésnél a 2012-ben elkészült, ezen a területen azóta nem módosított, hatályos rendezési terv által megengedett beépítési paramétereket vették figyelembe, és a terv ezeknek, a helyi építési szabályzatnak és az egyéb kapcsolódó hatályos jogszabályoknak is teljes mértékben megfelel. Sőt, amiatt, hogy ilyen közel lenne az épület a Balatonhoz, környezetvédelmi és tájképvédelmi vizsgálatot is készítettek. Kiemelték, hogy a strand használhatósága vagy megközelíthetősége nem fog romlani, a közterületekhez nem nyúlnak. Az oda vezető út kiszélesítése pedig az önkormányzatnak egyébként is szándéka, ehhez pedig ők nagymértékben hozzájárulnának anyagilag.

Azóta eltelt három hét. Az aláírások száma ötezerről 12 ezerre nőtt, így miután beszélgettünk a helyi civilekkel, kérdéseket küldtünk a település polgármesterének és a beruházóknak is. A portál arra volt kíváncsi, mi a véleményük a tiltakozás volumenéről, befolyásolja-e a terveiket, esetleg változtatnának-e valamin. Néhány részletre is rákérdeztek a Telex munkatársai: a beruházót arra kértük, határozza meg a tervezett épület, lakások besorolását, mondja el, hogyan oldanák meg akár az anyagmozgatást azokon a szűk utcácskákon, amelyek a területhez vezetnek jelenleg, hogy áll most az engedélyeztetés, mikorra várható a beruházás megkezdése.

A polgármestertől egyelőre nem kaptak válaszokat, a beruházótól viszont igen. A részletekre nem válaszolt, viszont azt írta:

“A tervezett szállásépület minden hatályos jogszabálynak, köztük a már évek óta hatályban lévő rendezési tervnek is megfelel. Az építési engedélyezési kérelmünket ennek ellenére felfüggesztettük, hogy át tudjuk gondolni, milyen változtatásokat hajtunk végre az épületen. Jelenleg nem kívánunk építési engedélyt szerezni a tervezett épületre ebben a formában.”


Forrás: Telex
Fotó: Balaton Coast Kft.

Kapcsolódó

Vörös Riviéra címmel jelent meg kötet a Kádár-kor Balatonjáról

Rehák Géza történészt, a könyv szerzőjét a Telex interjúvolta meg a megjelenés kapcsán. - - Az ismert
Elolvasom

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban a kormány és az Európai Unió 299,8 millió forintos
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom